Nagy lépést tettünk előre

2019.04.03, 20:15 Kosárlabda
Hazai pályán vertük meg az Alba Fehérvár csapatát.

NB I. – Alapszakasz – 23. forduló
Atomerőmű SE – Alba Fehérvár
74 - 57
(17-20, 19-9, 17-14, 21-14)
Paks, 2019.04.03.

ASE: Kovács Á. 2, Faust 17/9, Henton 18/9, Eilingsfeld 15/3, Jevtovic 7.
Csere: Medve 7/3, Ruják 4/3, Williams 2, Horváth K. 2

ALBA: Cabezas 6/6, Zeno 11/3, Freeman 9/3, Lóránt 14/3, Heath 10.
Csere: Peterson 2, Filipovity 2, Tóth P. -, Keller I. 3/3

 

Idegesen és kapkodva kezdett mindkét együttes, közel kétperces kosárcsend után az első pontokat Eilingsfeld János szerezte a mérkőzésen. Ezután elkezdtük termelni a pontokat, sorra jöttek a ziccerek és a hárompontosok, az Alba azonban 12-6-ról is visszakapaszkodott és két pontra zárkózott fel. A negyed utolsó percében előbb kiegyenlített, majd Zeno hárompontosával átvette a vezetést a Székesfehérvár. (17-20)

A második negyed elején Medve Máté két triplát is bevágott, ezzel szorosan ott tudtunk maradni az Alba nyakán. 4 perc elteltével Henton is belendült, labdát szerzett, blokkolt és a támadásban is kivette a részét, így visszavettük a vezetést, amit aztán Kovács Ákos és Faust kosaraival növelni is tudtunk. 7 perc elteltével a fehérvár még csak 4 pontot dobott ebben a játékrészben, a kosarakat pedig 31%-kal dobták. A félidőt végül 36-29-es állással kezdtük meg.

Jó iramban és kevésbé kapkodva kezdtük meg a második félidőt a pontatlanul játszó Alba ellen. 5 perc elteltével Eilingsfeld és Henton kosarai után már 11 pont volt az előnyünk. Ezt a negyed hátralevő részében tartani is tudtuk, az egyre jobban fáradó fehérvár egyre többet hibázott. Tíz pontos előnnyel kezdhettük meg az utolsó felvonást. (53-43)

Keményebb és eredményesebb támadásokkal kezdett a vendég együttes a negyedik etap elején, ezzel sikerült felzárkózniuk 6 pontra. Az Alba lendületét Williams törte meg, aki egy lefordulásból szerzett egy könnyű ziccert. Sokkal fegyelmezettebben védekeztünk és a vendégek nem nagyon tudtak mit kezdeni a centerünkkel: Amir mellett nem tudtak elmenni, és úgy tűnt megtaláltuk az ellenszert a kék-fehérek támadásaira. (64-53) Heath zsákolásával ugyan ismét tíz ponton belülre került az Alba de érdemben nem tudott már többet hozzátenni a mérkőzéshez. Végül 74-57-re nyertük meg a mérkőzést.

 

Medve Máté: Gratulálok az Albának, egy nagyon kemény mérkőzést játszottunk, a végén sikerült elhúzunk, de egy elég fizikális mérkőzés volt. Az apró hullámvölgyeket higgadtan tudtuk kezelni, ami mindenképpen jó jel. Dolgozunk tovább, bízom benne, hogy ezen az úton maradunk, ma nagyon együtt volt a társaság, örülök a győzelemnek.

Branislav Dzunic: Azt gondolom, hogy ezt a meccset a védekezéssel nyertük meg és minden dicséretet megérdemelnek a játékosok. Eddig úgy éreztem, hogy támadásban erősebbek vagyunk, de a mai meccsen a védekezésünk nagyon rendben volt.

Jesus Ramírez: Gratulálok a Paksnak, nagyon nehéz mérkőzés volt ez. Mi a nemzetközi mérkőzésekkel szemben nem tudtuk azt a tempót játszani, amit szerettünk volna. Sokszor letámadott minket. Paks, a legnagyobb rohanás 15-0 volt. Nehéz így fizikálisan és mentálisan tartani a tempót. Most nincs a kezünkben a sorsunk, de bízom benne, hogy a következő mérkőzésre sikerülni fog felkészülni és győzni fogunk.

Lóránt Péter: Gratulálok a Paksnak abszolút megérdemeltem nyertek ez volt a szezon legfontosabb meccse. Nagyon mérges vagyok az egész csapatra, mert olyan hibákat vétettünk, amit egy ilyen találkozón nem szabadna. Sajnos innentől kezdve nem a mi kezünkben van a sorsunk, de megpróbálunk a DEAC ellen győzni szombaton.