Mindennek az alapja- téli felkészülés

2015.12.08, 13:09 Kajak-kenu
Ugyan a vízen november közepe óta már nem látni sem kajakost, sem kenust, ám a sportolók nem a pihenőjüket töltik, hanem az alapokat szedik össze a következő szezonra.

 

Futás, úszás, erősítés, tornatermi edzések- ebben a négyszögben telnek a téli hónapok a kajak-kenusoknak. Az idei évet nagyszerűen zárta az egyesület, a felnőtt Európa-bajnokság kivételével az összes nemzetközi regattán indult paksi sportoló, ráadásul szeptemberben a Hónap Műhelyének is megválasztották az ASE kajak-kenu szakosztályát.

A jó szereplés mögött természetesen kőkemény munka áll, amelyet ezekben a hetekben az utánpótlás válogatottak a Tatai Olimpiai Központban végeztek-végeznek. A kenusok közül a serdülő Hodován Dávid és az ifi Kovács Ákos töltött el egy hetet Tatán, most pedig a kajakos Vajda Bence van soron. Pupp Noémi egy ujjtörés miatt ezúttal nem utazott el, Pakson végzi az edzéseket.

Cooper-teszt, tó-kör, erősítés és sok úszás; Ákos az ifikkel és az U23-asokkal, Hodó pedig a 2000-2001-es serdülőkkel tréningezett.

A legendás Tatai-tó megkerülése (7 km) 29:43 alatt sikerült Dávidnak, a két kört 1:03:48 alatt abszolválta, ezzel az idővel második lett. A Cooper-teszten 3375 méterrel szintén másodikként zárt (3580 méter az első eredménye!). Az 5x 1200 m futás célja az egyenletes teljesítmény volt, ahol (4:07, 4:10, 4:17, 4:18 , 4:10) Hodó újfent az élmezőnyben zárt.

„Sok edzésünk volt, egész héten az úszást, futást és a kondizást ismételtük, csak az időpontok és a sorrendek változtak.  Úszás után be tudtunk ülni a jakuzziba vagy esetleg a szaunába, ami jó volt edzés után, tudtunk egy kicsit lazulni. A hangulat, az edző és a társaság is nagyon jó volt, az ételek első osztályúak, így minden adott volt a kemény munkához. „- mondta az idei évben Jó tanuló, jó sportoló díjjal elismert Hodován Dávid.

Ákosnak 3272 métert sikerült 12 perc alatt futva teljesítenie, ezzel a középmezőnyben zárt.

„Kemény egy hetet töltöttünk Tatán, jót tett egy kis környezetváltozás. Hajtottuk egymást, erős csapat jött össze, így fel tudtam mérni a képességeimet, illetve az állapotomat a többiekhez képest. Jövőre ki szeretnék jutni egy nemzetközi regattára, de tudom, hogy ahhoz még nagyon sokat kell dolgozni.”- összegzett Kovács Ákos, aki az őszi keretfeltöltőn került be a válogatottba.

 

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%