Mikulás Kupa a Bezerédj-ben

2010.12.06, 11:37 Judo
Judo Mikulás kép riporttal


Közel 70 utánpótláskorú judos gyűlt össze az Atomerőmű SE által megrendezett hagyományos Mikulás Kupán december 05-én a Bezerédj Általános Iskola Tornatermében. Akadtak nagyon fiatalok is a mezőnyben, de voltak a Diák Országos Bajnokságon érmes versenyzők is a küzdők között. Nagyon izgalmas, hangulatos összecsapások voltak, a kisebbek és a kezdőbbek földharcban mérték össze tudásukat, a nagyobbak pedig állásküzdelmeket vívtak egymással. A szülők is kilátogattak a versenyre és nagy lelkesedéssel buzdították gyermekeiket. A jó hangulatú délelőttön a judo versenyek után kötélhúzásban is összemérték erejüket a judosok, amelyet 2:0-ra a barakk edzőterem sportolói nyertek.  Az eredményhirdetés során ezúttal nem érmet, hanem csokit kaptak a helyezett versenyzők, és ahogy az egy Mikulás Kupához illik, a Télapó is tiszteletét tette a rendezvényen, aki mindenkinek egy mikuláscsomaggal kedveskedett, sőt még a néző gyerekeknek is jutott egy-egy csomag.

Mindenki nagyon jól érezte magát az idei Mikulás Kupán is, ahol elsődlegesen nem a győzelem, hanem a részvétel volt fontos.

{morfeo 49}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%