Mikulás Kupa 2021.

2021.12.08, 09:03 Teke
Eredmények, képek

Remek hangulatú Mikulás kupán vagyunk túl a tekézőben. Sportszerű, vidám és nem utolsó sorban, Jankovics Milánnak köszönhetően kiemelkedő eredményt is hozó megmérettetés volt az idei. Voltak Mikulások sapkában, sőt komplett felszerelésben is és tiszteletét tette Gyula manó is, aki egy nálunk nagyon ritkán előforduló szétlövéssel maradt le a dobogó harmadik fokáról. A hölgyek versenye hétfőn már lezárult, ahol Berkes Zsuzsanna diadalmaskodott, Hermanné Csilla és Szabó Zsuzsi előtt. A férfiaknál pedig a már említett Jankovics Milán után Venczel László és Sipos Lajos lett a sorrend. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a játékosok nevében is Lajos édesanyjának a helyes, horgolt, kézműves mikulásokat, amiket a győzteseknek ajánlott fel ismét. Sajnálatos módon több problémával is szembesültünk a verseny folyamán, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Első kellemetlenség a játkostér fűtésének hiánya, amit a lelkes játékosok a mozgással igyekeztek pótolni. Második negatívum pedig a 2-es pálya meghibásodása volt, amin éppen az utolsó páros játszott. Köszönjük Karácsony Sándornak és Jobbágy Gyulának a türelmet, amivel egy pályán fejezték be a játékot. Bocsánat, ha kicsit hosszúra nyújtom a beszámolót, de a történések megkívánják. Vissza kell térnem kicsit a szétlövésre. Sipos Lajos és Kovács Gyula tételes lőlap híján teljesen egyforma eredménnyel végzett a harmadik helyen és ezt a helyezést eldöntendő került sor a 3-3 teli gurításos szétlövésre, melyben Lajos bizonyult eredményesebbnek. Gratulálunk a játékosoknak az elért eredményekhez és a javításokat követően, remélhetőleg találkozunk az egyéni versenyeken jövőhéten.

Képek a GALÉRIÁBAN

Eredmények:


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%