Mi újság a válogatottnál?

2017.08.09, 09:42 Kosárlabda
Egy év szünet után ismét van ASE játékos a nemzeti csapatban, Eilingsfeld János és Ruják András személyében ráadásul rögtön kettő. Lássuk, hogy értékelik eddig a felkészülést!

Hogy érzitek magatokat a válogatottnál?

Eilingsfeld János: Nagyon jól érezzük magunkat a válogatottban, itt készülünk Kecskeméten, ahogy az elmúlt pár évben is. Az ellátás is tökéletes úgy, hogy minden adott ahhoz, hogy csak a munkára tudjunk összpontosítani!

Ruják András: Jól erezzük magunkat, egyébként nagyjából minden ugyanolyan, mint az elmúlt három évben. A társaság a régi, a körülmények kiválóak, úgyhogy minden rendben.

Hogy halad a munka, mire helyeztétek eddig a hangsúlyt?

E.J.: Két és fél hete kezdtük a felkészülést, amin eddig elsősorban a fizikai terhelésen illetve a régi játékok és védekezési szabályok beállításán volt a hangsúly!

R.A.: Az első két hétben természetesen több fizikai es erőnléti edzésünk volt, de aztán elkezdtük át ismételni az alapelveket, amiket eddig is használtunk, és amire elől-hátul épül a játékunk.

Hogy értékelitek a szlovákok elleni meccset?

E.J.: Két mérkőzést játszottunk a szlovákokkal, akiket mind a két találkozón sikerült nagy különbséggel legyőzni! Egyébként nehezebb mérkőzésekre számítottunk ellenük, főként azért, mert a meccseket megelőzően elég kemény edzéseink voltak. Az ellenfél egyébként gyakorlatilag kész csapattal érkezett, mivel nekik már jövő héten kezdődik a vb előselejtező

R.A.: Tekintve, hogy két-három éve meg kikaptunk tőlük ugyanígy első edzőmeccseken, ahhoz kepést biztosan előre léptünk, hiszen most mind a kettőt magabiztosan nyertük. A csapaton látható a fejlődés, elsőre nem volt rossz, de mar "el is felejtettük", hiszen folytatódik a munka.

Mi lesz a program a folytatásban?

E.J.: Még reszt veszünk 3 felkészülési tornán Mariborban (Szlovénia), Kazanyban (Oroszország) illetve Varsóban (Lengyelország), valamint lesz még két felkészülési mérkőzésünk Székesfehérváron is. Mindemellett pedig gőzerővel edzünk és készülünk tovább az EB-re!

R.A.: Tovább építjük a játékot, majd a következő hetekben Szlovéniában es Oroszországban erősebb ellenfelek ellen is megnézzük, hol is tartunk

Milyennek látjátok az esélyeiteket, hogy bekerüljetek az utazó keretbe és részt vegyetek az EB-n?

E.J.: Bízom benne, hogy ott lehetek majd az Eb-n és ezért keményen fogok dolgozni egész nyáron!

R.A.: Nyilvánvaló, hogy  változnak az esélyek a honosított játékos érkezésével. Mindenesetre nekem el kell végeznem a saját részem, a végen pedig az edzőké a döntés.

Végezetül pedig mi a véleményetek az ASE eddigi igazolásiról?

E.J.: Számomra nem is annyira az egyéni képességek a fontosak, hanem hogy csapatként együtt tudjunk majd működni és az Atomerőmű SE-t vissza tudjuk juttatni az élcsapatok közé!

R.A.: Nem szeretek előre véleményt formálni új játékosokról videók és beszámolók alapján, majd 2-3 hónapnyi közös munka után kiderül, hogy valójában milyenek is.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%