Mi a helyzet Jonesy?

2019.11.08, 18:18 Kosárlabda
Interjú a magyar válogatott játékossal.

Sokan érdeklődtetek János állapotáról, a pontos diagnózisról és a visszatérésről. Most egy interjúban mesél a magyar válogatott játékos a kialakult helyzetről. 

-Mikor kezdődtek a problémák, mik voltak az első jelek?
A fájdalmak a háromhetes nyári válogatott felkészülésének a második hetében kezdődtek, augusztus elején. Az első pár napban csak kisebb szurkálásokat éreztem a bal hátsó combomban, mivel elég magas a fájdalomküszöböm, ezért nem is nagyon foglalkoztam vele. Közben elutaztunk Görögországba egy tornára, ahol már egyre erősödtek a fájdalmak, amit leginkàbb az üléseknél és a nyújtásoknál éreztem nagyon, de edzeni meg játszani tudtam még. A második Iránia elleni lejátszott mérkőzés után már szinte minden testhelyzetben éreztem az elég inzenzív szurkálásokat a bal lábamban, ezért jeleztem Donginak, illetve a szövetségi kapitánynak is. Amint hazaértünk egy MR vizsgálaton vettem részt, ahol kiderült, hogy az ágyéki gerinc szakaszon a 4-5-ös csigolyánál ki van szakadva a porckorong és teljesen ráült az idegre. Mivel a műtét a legvégső megoldás, ezért az orvosok először gyógytornát javasoltak és abban maradtunk, hogy amennyiben nem javul a helyzet, akkor meg kell műteni. Így hát a szövetségi kapitánnyal egyeztetve megbeszéltük, hogy visszatérek Paksra ahol elkezdem a gyógytotnát.
Mielőtt Pakson elkezdődött volna az alapozás egy hétig keményen gyógytornáztam, sokkal jobb is lett, ezért részt vettem az első napi edzésen, amit végig is tudtam csinálni fájdalom nélkül, de sajnos másnapra teljes visszaesés következett, a fájdalmak sokkal erősebbek voltak. Ezután három hétig gyógytornáztam még, amitől sokkal jobb is lett a helyzet, de a negyedik hétre olyan fájdalaim lettek, amit még soha nem éreztem, így hát az MR felvételt több orvosnak is megmutattuk akik egyöntetűen a műtétet javasolták.

Hogyan sikerült a műtét?
A műtét nagyon jól sikerült, szerencsére a legkíméletesebb módon szedték ki ezt kiszakadt porcdarabot, mivel izmot nem kellett vágni elég volt csak a tartó izmot eltolni. A műtét másnapján már sétálhattam egy kicsit és a harmadik nap már haza is jöhettem korházból. Ezután még két kontroll vizsgálatra kellett visszamennem.

Körülbelül az orvosok szerint mennyi időre van szükséged a teljes felépülésig, mikor kezdhetsz el mozogni és különböző feladatokat csinálni?
Az orvosok szerint ennek 4-5-6 hónap kell, mire elkezdhetek vele úgy mozogni, mint régen, óvnom kell a rázkódtatásoktól és ha ezeket betartom akkor utána semmilyen problémám nem lesz vele, ugyanúgy tudok majd mindent csinálni a pályán, mint azelőtt. Addig is keményen kell gyógytornáznom, amit már lassan három hete el is kezdtem, illetve a hathetes kontroll után ha engedélyt kapok rá, akkor csinálhatom a konditermi edzéseket is, biciklizhetek, ellipszisezhetek és úszhatok is.

Mivel töltöd a mindennapjaidat így, hogy a kosárlabdázást mellőznöd kell?
Most a hathetes kontrollig kímélnem kell a derekamat, sokat kell feküdni, sétálni, ülni is csak 10-20 percet lehet, ezekre nagyon oda kell figyelnem. A mindennapjaim sok sétából, fekvésből illettve gyógytornából állnak, sajnos ezért nem is tudtam kimenni a hazai mérközésekre sem. November 12-én megyek majd a hathetes kontrollra, ahol ha mindent rendben találnak, akkor egyre több mindent csinálhatok majd.

Van esetleg mottód, amivel motiválni próbálod magad a mindennapokban?
Igazából mottóm nincs, én csak betartok minden utasítast kőkeményen, amit az orvos és a gyógytornász mondott, hiszen az a legfontosabb, hogy teljesen feltudjak épülni és minél jobb állapotban tudjak lenni amikor visszatérek a pályára!

Hogy látod a csapat teljesítményét, Te mire számítasz ebben a szezonban?
A csapat úgy gondolom, hogy jól teljesít, hiszen nagyon sok sérülés hátráltatta a felkeszülést, még egy mérkőzésen sem tudtunk teljes kerettel kiállni, ehhez képest, ha a Körmend ellen csak egy kicsit dobunk jobban 5-1-es mutatóval állnánk a tabellán. Bízom benne, hogy végre sikerül visszakerülnünk a top négy csapat közé, ami nem lesz egyszerű, de a csapat mindent meg fog tenni ennek erdekében és képesek is vagyunk rá!

JOBBULÁST JONESY, VÁRUNK VISSZA A PÁLYÁRA!