Megvan a tizenegyes!

2015.08.04, 20:40 Kajak-kenu
Pupp Noémi lett a hétvége sztárja három egyéni arannyal a kajak-kenusok ifjúsági és U23 Magyar Bajnokságán, amely egyben az utánpótlás Európa-bajnokságra is válogatott. A hat paksi elsőségből még Horányi Benjámin 200 kajak egyes győzelme ér kontinensbajnoki szereplést.

Augusztus első hétvégéjén Szolnokon találkoztak a kajak-kenusok, ahol az országos bajnoki címek Európa-bajnoki indulással is kecsegtettek. Az ASE-s versenyzők a múlt heti serülő, kölyök, gyermek országos bajnokság két aranyérme mellé még hozzátettek hatot, ezen kívül bronzéremből is nyertek hármat. A májusi, maratoni ob-t is beleszámítva ezzel már 11 bajnoki címnél tartanak a paksi kajak-kenusok, és még hátravan a felnőttek versenye, valamint a világversenyek is!

Pupp Noémi amelyik egyesben elindult, ott elsőként is haladt át a célvonalon. Nem nagyon hagyott érvényesülni más egyéni versenyzőt, ugyanis 3 számban is szólóban rajtolt: 500, 1000 és 4000 méteren is ő lett Magyarország leggyorsabb ifi lánykajakosa. A két rövidebb táv is Európa-bajnoki indulást ér.

Horányi Benjámin sem tétlenkedett, az ifi kajakosoknál tette meg legrövidebb idő alatt a 200 méteres sprinttávot, ezzel ő is készülhet a szeptemberi kontinensbajnokságra. Ugyanezen távon párosban a harmadik helyen finiselt.

Kiszli Vanda 5000 méteren, míg a Hauzman Donát, Kovács Ákos, Jámbor Dániel 200-as váltó is aranyérmes lett, ám ezek a távok nem szerepelnek az Eb-n.

Bronzérmet szerzett Fritz Anett az ifi lányok 4000 méterén, illetve az U23-as kenu négyes is dobogóra állhatott. Számos dobogó közeli, negyedik, ötödik, hatodik helyezés is született, amihez szintén kemény izzadságcseppek kötődnek.

 

Tóth Márton

Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság, EB válogató

K1 Női Ifjúsági U17-U18. 1000m A Döntő

1. Pupp Noémi

4. Fritz Anett

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 1000m A Döntő

4. Koleszár Zoltán

K1 Női U23 1000m A Döntő

5. Kiszli Vanda

K1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m A Döntő

4. Horányi Benjámin

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 500m A Döntő

4. Koleszár Zoltán

9. Kovács Ákos

K1 Női U23 500m A Döntő

7. Kiszli Vanda

K1 Női Ifjúsági U17-U18. 500m A Döntő

1.Pupp Noémi

C2 Férfi U23 500m A Döntő

7. Rohn Richárd, Huszák Donát Zoltán

K2 Női Ifjúsági U17-U18. 500m A Döntő

5. Fritz Anett, Pupp Noémi

C4 Férfi U23 500m A Döntő

6. Huszák Donát Zoltán, Rohn Richárd, Hanol István Dávid, Péri Dávid

K1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 200m A Döntő

1.Horányi Benjámin

K1 Női Ifjúsági U17-U18. 200m A Döntő

5. Fritz Anett

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 200m A Döntő

6.Hauzman Donát

K1 Női U23 200m A Döntő

7. Kiszli Vanda

K2 Férfi Ifjúsági U17-U18. 200m A Döntő

3.Rónai Tamás, Horányi Benjámin

C2 Férfi U23 200m A Döntő

7. Hanol István Dávid, Rohn Richárd

C4 Férfi U23 200m A Döntő

3. Péri Dávid, Rohn Richárd, Hanol István Dávid, Huszák Donát Zoltán

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18. 3x200m B Döntő

1.Hauzman Donát, Kovács Ákos, Jámbor Dániel

K1 Női U23 5000m A Döntő

1. Kiszli Vanda

K1 Női Ifjúsági U17-U18. 4000m A Döntő

1. Pupp Noémi

3.Fritz Anett

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%