Megkezdődtek az elődöntők

2013.04.29, 16:23 Kosárlabda


 

Old Boys – Judoplasztika
51-38

 

Az Old Boys kezdte jobban a mérkőzést, három triplájára csupán 2 pontnyi válasz érkezett a túloldalról, mégsem tudott komolyabb előnyt kiharcolni, mert az éledező Judo a negyed végére 3 pontra zárkózott. A sokkal esélyesebb hazaiak, nem tudtak komoly előnyt kiharcolni a kemény védekezés ellen, de a 3. negyed derekára így is sikerült 10 pont fölé növelni a különbséget. A záró játékrész már nem hozott változást, így az Old Boys megnyerte a két győzelemig tartó párharc első felvonását.


 

Space Jam – Alibi KC
43-54

 

Az elődöntő másik párharcát, az Alibi már az első negyedben el szerette volna dönteni, és ehhez a Space Jam gyenge támadójátékkal asszisztált is. A „vendégek” 10 perc után 15-4-re, majd a második etap elején 24-6-ra is vezettek. Ekkor ébredt a Jam, akik a félidőig kivágott 16-4-es rohammal újra nyílttá tudták tenni a találkozót. A fordulás azonban újra az Alibi perceit hozta, és sikerült megint 10 fölé tornázni az eredményt. A záró játékrészben a Space Jam még tett egy utolsó kísérletet a fordításra, de 7 pontnál közelebb nem tudtak férkőzni riválisukhoz. Az Alibi ezzel 1-0-ra vezet a döntő felé vezető párharcban.


 

Ankle City – Ultra Violák
62-42

 

Az Ankle City már az első negyedben komoly előnyt tudott kiharcolni. Ezután kiegyenlítettebbé vált a játék, de az Ultrák nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz, akik 3 mérkőzés után, továbbra is 100 százalékosak az alsóházban!


 

Face Kings – Street Boys
70-47

 

11-0-s rohanással kezdett a Face, és ebből a lendületből később sem vett vissza. Ugyan a Street Boys is megpróbálta felvenni a kesztyűt, de a gyenge dobószázalék miatt még szorossá sem tudták tenni a mérkőzést, így a Kings magabiztosan nyerte az összecsapást.

 

 

A mérkőzések statisztikáit megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program címen!