Megint megpróbáljuk elvenni a pályaelőnyt

2015.05.11, 19:19 Kosárlabda
Az első meccs sem sikerült túl jól számunkra, ám a második összecsapásra rendeztük a sorokat, és egyenlítettük. Most megint nekifutunk a nagy feladatnak, a továbbjutáshoz ugyanis egyet mindenképp nyerni kell idegenben.

 

 NB1 - Elődöntő, 3. mérkőzés
KTE-Duna Aszfalt - Atomerőmű SE
2015.05.12. 18:00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Papp P., Györffy P. A., Jakab L. (Benczur)

Várható kezdőcsapatok

KTE: Kinney - Kovács P. - Derasimovic - Ivosev - Barovic

ASE: Dugat - Medve - Evans - Szabó - Jones

Aki szép játékot és kosáresőt várt a párharc második mérkőzésén, az valószínűleg nemhogy az elsőt nem látta, de vélhetően még egyetlen ASE-KTE meccset sem nézett végig. A két csapat a szokásos, kemény védekezésre alapuló játékát hozta az elődöntő második találkozóján is, amely a semleges nézők számára nem sok örömet tartogat, ám a győztes csapat szurkolót ez érthető okokból nem zavarja túlságosan. Márpedig ezúttal mi voltunk a győztesek, köszönhetően annak, hogy nem csak az első meccs hibáit sikerült kijavítanunk, de talán az idei legjobb teljesítményünket nyújtottuk a saját palánk alatt. Ivkovic mester fiai hiába próbálkoztak betöréssel, távoli dobásokkal, vágy bármi mással, játékosaink szinte élő falat alkottak előttük.

Az egyenlítés tehát megvan, de munka ezzel még korántsem ért véget, hiszen egy meccset el kell hoznunk a Messzi István sportcsarnokból is, ami pedig még ennél is nehezebb feladatnak ígérkezik. Hazai pályán nem szokása mérkőzést veszíteni a ellenfélnek, márpedig ha mindet megnyerik otthon, akkor ott vannak a döntőben. Szerencsére a recept már adott, szombaton láthattuk, hogy a csapat képes magas szinten koncentrálni, és legyőzni a roppant kellemetlen stílusban játszó lilákat.

A két vezetőedző így nyilatkozott a találkozó előtt a bb1.hu-nak:

Stojan Ivkovic: "Biztos vagyok benne, hogy a holnapi is jó meccs lesz. Élvezni akarjuk a szituációt, hogy ott vagyunk a legjobb négy között, és a döntőért harcolunk. El kell ismerni, hogy Pakson nem ment a játék, botrányosan dobtunk, a mezőnyből 27 %-kal, a büntetővonalról pedig 60 %-kal. Ettől függetlenül is büszke vagyok a fiaimra, ez a klub azért lett nagy, mert ilyen játékosai vannak, nem pedig azért, mert esetleg nagyobb a büdzsénk. Mindenki rólunk beszél, a kupadöntőn ezüstérmet szereztünk, és a bajnokságban is jól állunk. A játékosok és a munkatársaim is mindent megtesznek a siker érdekben, ezt pedig sosem felejtem el, hálás vagyok nekik ezért, ezért is tartom őket a világ legjobbjainak, bárhogy is játszanak. Holnap csak a győzelem az elfogadható, mert szeretnénk minél jobb eredményt elérni."

Branislav Dzunic: "A második meccsen sikerült olyan védekezést mutatnunk, amivel megalapoztuk a győzelmet. Úgy érzem, hogy ez volt a kulcs és az is, hogy támadásban a festékben jól teljesítettünk. Alapvetően ebben bízom a keddi találkozón is, de mint tudjuk, minden meccs más. Nagyon nehéz dolgunk lesz, és úgy gondolom, hogy támadásban is átlagon felül kell teljesítenünk ahhoz, hogy győzelmi esélyekről beszélhessünk. Nagyon fontosnak tartom a külső dobásokat. Ha jó védekezés mellett jó százalékkal dobunk kintről, akkor lehet esélyünk. Körtélyesire továbbra sem számítok."

Kép, forrás: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%