Már országos döntőben a kiemelt bajnokságban az U18-as csapat

2014.03.10, 17:42 Kosárlabda
 A Debrecen elleni sikerrel döntőben a csapat!

 

A 11. fordulóban Debrecenben játszottunk. Tudtuk győzelem esetén már biztos, hogy bent vagyunk a legjobb hatban, mert csak a hetedik és nyolcadik csapat játszik selejtezőt az országos döntő kiadó két helyéért. Hazai pályán simán nyertünk, igaz csak tíz ponttal, de hosszú utazást követően idegen pályán mindig más játszani, és ellenfelünk is vissza szeretett volna vágni, főleg úgy, hogy nyertek az utolsó meccsükön otthon a Bp.Honvéd ellen.
Ráadásul a héten egyszer sem tudtunk öt-öt ellen gyakorolni, sérülések, betegségek és síelés miatt sokan hiányoztak ill. nem edzettek.

Fő célunk egy jó vagy szoros kezdés volt. Ez sikerült is mert az első hét perc váltott vezetése után némileg ellépett tőlünk ellenfelünk 21:16-ra, de egy Sterczer kosárral csak 18:21 volt az első negyed. A negyed „érdekessége” az volt, hogy a Debrecen egy személyi hibát sem tudott kapni. A második negyedet 11:4-gyel kezdtük de még így is az ötödik  percben 29:29 volt a táblán. Miután a Debrecen rövid időre pihentette két legjobbját védekezést váltottunk és amire visszajöttek, két és fél perc alatt 12:0-t sikerült elérni, így a félidőben 44:33 volt a javunkra.
 
Felhívtuk a csapat figyelmét most kezdődik a meccs, továbbra is koncentráljunk, és az ellenfél két gólfelelősét próbáljuk csapatvédekezéssel féken tartani. Ez részben sikerült csak, hisz 17 pontot dobtak nekünk a 23-ból a negyed alatt, de a 26. perc elején még simán vezettünk 57:45-re. Aztán két perc alatt részben magunk hibái miatt, részben az érdekes játékvezetői szemlélet miatt ( 29/21 büntetőt dobott a Debrecen a mérkőzés alatt, mi 9/6-t !!) 57:55 volt az eredményjelzőn. Szerencsére nem estünk össze és eredményes védekezéssel és hatékony támadással 11:1-re nyertük az utolsó három és fél percet, közte két fontos Csaszi triplával ( aki ekkor már 26 pontnál járt ). Így 12 pontos előnnyel várhattuk az utolsó negyedet.

A negyedik negyedben tartani tudtuk, sőt növeltük is a különbséget a letámadás ellenére. A játékvezetők meg a 32. perctől érdekes módon már egyenlően ítélték meg a faltos helyzeteket. Végül biztosan hoztuk a mérkőzést. Igaz most inkább a jó egyéni teljesítményekkel sikerült győzni, mint csapatjátékkal, de a védekezés egyes szakaszokban most is rendben volt. Ezzel már a hátralévő három fordulótól függetlenül döntősök vagyunk a bajnokságban! Most továbbra is a harmadik helyen állunk és úgy tűnik jelenleg, a negyediknél nem leszünk rosszabbak a középszakaszban.

ASE – Debreceni KA-DEAC 88 : 73  (18:21, 26:12, 24:23, 20:17)

ASE: Antóni 27/15,(7 lep.), Papp 21 (7 lep.), Fazekas 8, Meixner 7/3, Kollár 4 (9 lep.,12 gp.)

cs.:  Sterczer 14/6, Gombos 3 ( 5 gp.), Sánta 2, Gulyás 2, Molnár


A Pestmegyei Bajnokságban az elmúlt időszakban három mérkőzést játszottunk és két győzelem és egy vereség a mérleg.

A Dunaújvárosi Főiskola ellen hét közben Dunaújvárosban léptünk pályára. Az első félidőt két ötössel játszottuk és ellenfelünk jól tartotta magát. A második két negyedet, főleg az utolsót nagy különbséggel nyertük, így a mérkőzést is.

ASE – Dunaújvárosi FDSE  93 : 53  (23:18, 22:19, 19:9, 29:8)

ASE: Miholics 21, Molnár 12/6, Gulyás 7/3, Bacs 4, Fazekas 4
cs.: Gombos 22/6, Dávid 11/3, Villányi 5, Tálos 5/3, Sánta 2


A Budaörsi DSE ellen az első és utolsó negyed kevésbé sikerült, de mindenki játszott egy jó ellenfél ellen. Sajnos támadójátékunk igencsak pontatlan volt, így hiába a tény ,csak 60 pontot kaptunk.

ASE – Budaörsi DSE 43 : 60  (12:24, 12:14, 9:13, 10:19)

ASE: Gombos 10/3, Fazekas 2, Dávid 2, Molnár 2, Beák
cs.: Miholics 11, Gulyás 6, Villányi 4, Bacs 2, Sánta 2


Az utolsó alapszakasz mérkőzésen a Tatabánya látogatott hozzánk. Ellenük kénytelenek voltunk néhány 95-ös játékost is szerepeltetni különböző okok miatt.  Náluk 40 ponttal nyertünk és most is mi voltunk az esélyesek, főleg úgy, hogy 5 játékossal jöttek el. Ismét két ötössel játszottunk és a mérkőzés kuriózuma, hogy 19 hárompontos kosarat szereztünk.

ASE – Tatabányai Kenguruk  115 : 48  (24:9, 35:12, 21:6, 35:21)

ASE: Meixner 17/9, Molnár 11/9, Bacs 7/3, Sánta 6, Gulyás 4
cs.: Gomola 29/3, Verli 16/12, Beák 11/9, Kollár 8/6, Szabó 6/6

Nagy Gábor

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%