Makói csípős

2005.02.20, 04:06 Sakk
2005.02.20. Makói csípős A sakkcsapatbajnokság nyolcadik fordulójában az ASE első osztályban szereplő csapata otthonában 7-5 arányú vereséget szenvedett a Makó együttese ellen. Az atomosok ezen a találkozón nélkülözni voltak kénytelenek éltáblás nagymesterüket, az ifjúsági világbajnok Berkest, aki tavalyi kiemelkedő sikerének helyszínén Moszkvában, az Aeroflot Openen versenyez. Takarékossági okokból, a román idegenlégiós Nevednichy nagymester csapatba állításától eltekintett a csapatvezetés, csakúgy mint a „remibiztos” dr Hazai asztalhoz ültetésétől. Az így táblához ülő tartalékos csapat is messze esélyesebbnek látszott, a lelkes, de szerényebb játéktudást képviselő makói gárdánál. A találkozót a kihagyott „tizenegyesek” mérkőzésének nevezhetnénk, annak ellenére, hogy épp a tizenegyes táblán a beugró egyetemista Mácsik Tamás szép győzelemmel hálálta meg a bizalmat. A paksiak helyenként bizonytalanul, másutt túlzott akarással de végeredményben teljesen letargikusan játszottak ezen a találkozón és sorra rontották el a táblán kialakult győzelmi esélyeket. Nyilvánvaló, hogy a „kanizsai gázolás” sebei még fájóan égtek a csapat lelkén és az elmúlt két hét kevés volt ahhoz, hogy ezen túltegye magát a gárda. Az atomosok „Nagy Öregje”, Csom István, olimpiai bajnokhoz méltón kezelte a helyzetet és példamutató győzelmet aratott, míg Ács Péter, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Szabó Krisztián, Siklósi Zoltán és Tóth Lili döntetlen ért el. Nagykanizsai TSK. 6 - 6 Honvéd BEAC-RUFUSZ 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. PIREMON SE. 7 - 5 Vasas-Novák Haladás VSE. 6.5 - 5.5 PMSE. Antenna HungHajdúböszörmény SE 4.5 - 7.5 Csuti-Hydrocomp ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. A forduló eredményei kedvezően alakultak a paksiak számára, így ugyan megőrizték harmadik helyüket a táblázatban, ám a második Kanizsa három pontra növelte előnyét, míg az üldöző Statisztika előtt egy pontra olvadt az atomosok előnye. A hajrát jelentő folytatásban má rcius 6-án a bajnok Zalaegerszeg otthonába utazik a csapat, ezért az elkövetkező két hétben regenerálódnia kell a gárdának h méltó ellenfele akar lenni az éllovas zalai csapatnak. A nyolcadik forduló eredményei: 1. Csuti-Hydrocomp 66.5 2. Nagykanizsai TSK. 59.5 3. ASE Paks 56.5 4. Statisztika PSC. 55.5 5. Honvéd 49.5 6. Hajdúböszörmény SE 46 7. Makói SVSE. 46 8. PIREMON SE. 45.5 9. Haladás VSE. 40 10. PMSE. Antenna Hung 38.5 11. BEAC-RUFUSZ 38.5 12. Vasas-Novák 34 [ Molnár Béla ]

2005.02.20.

Makói csípős

A sakkcsapatbajnokság nyolcadik fordulójában az ASE első osztályban szereplő csapata otthonában 7-5 arányú vereséget szenvedett a Makó együttese ellen. Az atomosok ezen a találkozón nélkülözni voltak kénytelenek éltáblás nagymesterüket, az ifjúsági világbajnok Berkest, aki tavalyi kiemelkedő sikerének helyszínén Moszkvában, az Aeroflot Openen versenyez.

Takarékossági okokból, a román idegenlégiós Nevednichy nagymester csapatba állításától eltekintett a csapatvezetés, csakúgy mint a „remibiztos” dr Hazai asztalhoz ültetésétől. Az így táblához ülő tartalékos csapat is messze esélyesebbnek látszott, a lelkes, de szerényebb játéktudást képviselő makói gárdánál.

A találkozót a kihagyott „tizenegyesek” mérkőzésének nevezhetnénk, annak ellenére, hogy épp a tizenegyes táblán a beugró egyetemista Mácsik Tamás szép győzelemmel hálálta meg a bizalmat. A paksiak helyenként bizonytalanul, másutt túlzott akarással de végeredményben teljesen letargikusan játszottak ezen a találkozón és sorra rontották el a táblán kialakult győzelmi esélyeket. Nyilvánvaló, hogy a „kanizsai gázolás” sebei még fájóan égtek a csapat lelkén és az elmúlt két hét kevés volt ahhoz, hogy ezen túltegye magát a gárda.

Az atomosok „Nagy Öregje”, Csom István, olimpiai bajnokhoz méltón kezelte a helyzetet és példamutató győzelmet aratott, míg Ács Péter, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Szabó Krisztián, Siklósi Zoltán és Tóth Lili döntetlen ért el.

Nagykanizsai TSK. 6 - 6 Honvéd
BEAC-RUFUSZ 6.5 - 5.5 Statisztika PSC.
PIREMON SE. 7 - 5 Vasas-Novák
Haladás VSE. 6.5 - 5.5 PMSE.
Antenna HungHajdúböszörmény SE 4.5 - 7.5 Csuti-Hydrocomp
ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE.

A forduló eredményei kedvezően alakultak a paksiak számára, így ugyan megőrizték harmadik helyüket a táblázatban, ám a második Kanizsa három pontra növelte előnyét, míg az üldöző Statisztika előtt egy pontra olvadt az atomosok előnye. A hajrát jelentő folytatásban má rcius 6-án a bajnok Zalaegerszeg otthonába utazik a csapat, ezért az elkövetkező két hétben regenerálódnia kell a gárdának h méltó ellenfele akar lenni az éllovas zalai csapatnak.

A nyolcadik forduló eredményei:

1. Csuti-Hydrocomp 66.5
2. Nagykanizsai TSK. 59.5
3. ASE Paks 56.5
4. Statisztika PSC. 55.5
5. Honvéd 49.5
6. Hajdúböszörmény SE 46
7. Makói SVSE. 46
8. PIREMON SE. 45.5
9. Haladás VSE. 40
10. PMSE. Antenna Hung 38.5
11. BEAC-RUFUSZ 38.5
12. Vasas-Novák 34

[ Molnár Béla ]


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%