Macedón válogatott játékost igazoltunk

2018.06.01, 11:48 Kosárlabda
A négyes és ötös poszton is bevethető Bojan Trajkovski az Adria Ligában szereplő MZT Skopje csapatától érkezik.

Megvan az első légiósunk a 2018/19-es idényre, miután a klub egy évre szóló szerződést kötött a macedón válogatott Bojan Trajkovskival. A 29 éves, 208 centi magas játékos a MZT Skopje csapatánál töltötte a tavalyi szezont. A bajnokságban 22.5 perc alatt átlagosan 14.5 pontig, 6 lepattanóig valamint 1 blokkig jutott 40 százalékos triplázással, míg az Adria Ligában 24 perc alatt 13.1 pont és 5.4 pattanó került a neve mellé, 35 százalékos távoli dobás mellett. A klubvezetés úgy döntött, hogy a rutinos magasember mellett teszi le a voksát, aki jó keze és mozgékonysága miatt a palánktól távolabb is jól érzi magát.

Trajkovski a KK Balkan Steel-nél, illetve a Rabotnicki csapatában kezdte pályafutását, ahol már 17 évesen szerepet kapott a felnőttek között. Ami a válogatottat illeti, Bojan tagja volt az összes macedón utánpótlás válogatottnak, majd a felnőttek között is stabil emberré vált. Ott volt a 2015-ös EB-n is, ahol csapata meghatározó játékosaként meccsenként 22.5 perc alatt 8.4 pont és 4.6 pattanó került a statisztikai lapjára. A nemzeti csapatban legutóbb idén februárban lépett pályára a Szlovákok ellen.

Ami a játékstílusát illeti, érdekes játékosról van szó, az biztos. A palánk alatt, és attól távolabb egyaránt jól érzi magát, a középtávoli dobásokba és triplákba is bátran beleáll, és be is tudja dobni azokat, így kénytelen rá kilépni embere, kinyitva ezzel a palánk alatti területet centertársának. Emellett bent a "darálóban" is megoldja a feladatát, valamint a lepattanókért is agresszívan szedi, ami tovább erősítheti a palánk alatti szekciónkat.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%