Lóránt Péter érkezik

2019.06.18, 21:46 Kosárlabda
Center poszton erősítettünk.

Lóránt Péter az Alba Fehérvár korábbi játékosa a csapatunknál folytatja pályafutását. A 33 éves center 2002-ben mutatkozott be az élvonalban és 18 évesen az első szezonjában bajnok lett a Körmend együttesével. Később a Debreceni Vadkakasokat, a Szolnoki Olajt és több külföldi csapatot is megjárt, végül 2015-ben írt alá az Alba Fehérvárhoz. 

Péter legnagyobb sikerei:

2002–2003 Magyar bajnok a Marc-Körmend csapatával

2013–2014 Magyar bajnok a Szolnoki Olaj KK csapatával

2013–2014 Magyar kupagyőztes a Szolnoki Olaj KK csapatával

2013–2014 EuroChallenge 4. helyezett a Szolnoki Olaj KK csapatával

2016-2017 Magyar kupagyőztes az Alba Fehérvár csapatával

Magyar Válogatott (2006-2015)

Az év magyar kosárlabdázója (2009)

 

Peti elmondta: "Nagyon várom a szezonrajtot, Bánéval régóta ismerjük egymást, a válogatottban és fehérváron is sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk. Úgy gondolom, hogy jó légiósokkal és a megfelelő magyar játékosokkal egy erős magunk lesz, ez meghatározhatja az egész szezont."

Tóth János szakosztályelnök is nyilatkozott az igazolással kapcsolatban:

Az elmúlt pár évre visszautalva  úgy gondolom, hogy kis lépésekben sikerült előbbre jutni, hiszen idén a hatodik helyen zártuk a szezont, úgy gondolom ez  a viharos körülményekhez képest nem egy rossz eredmény. Véleményem szerint normális körülmények között magasabb szintre lehet lépni, ehhez olyan magyar játékosállomány szükséges, ami stabil. Tény, hogy két játékos nem hosszabbított, mint korábban már megírtuk Medve Máté és Ruják András sem nálunk folytatja a következő szezont. Centerposzton egyértelműen erősítésre volt szükségünk, így végül Lóránt Péterrel sikerült megegyeznünk. Lóri egy kiváló magyar játékos, az Albánál lejárt a szerződése, váltani szeretett volna és természetesen szeretne még minőségi kosárlabdát játszani és komoly eredményt elérni. Felvázoltuk a terveinket és sikerült megegyeznünk, 1+1 évre kötelezte el magát. Vele és a magyar játékosokkal jó alapot sikerült kialakítanunk a hazai vonalon és bízva Dzunic jó kiválasztóképességében megfelelő légiósállományunk is lesz a következő szezonra.

Üdvözlünk a csapatban, Peti!