Bravúros győzelem Kecskeméten

2010.10.23, 18:34 Kosárlabda
A második negyed kivételével végig uraltuk a mérkőzést 

 
Kevesen gondolták volna, mégis győzött Kecskeméten az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata a bajnokság legutóbbi fordulójában. A nyáron alaposan kicserélődött négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes egyre érettebben és összeszokottabban játszik, mely mérkőzésről- mérkőzésre megfigyelhető. A Hírös város egylete azonban önbizalomtól telve várhatta az Atomosokat, hiszen az előző játéknapon, Szolnokon tudta legyőzni a sorozat egyik favoritját. Az összecsapás elején Johnson volt elemében leginkább, aki hatalmas elánnál vetette magát a küzdelembe, tavalyi kenyéradója ellen. Ennek és a jó paksi védekezésnek köszönhetően 22:14-re nyerte a nyitó szakaszt az ASE. A folytatásban magára talált a vendéglátó és a negyed derekán utolérte Horváth Imre együttesét. A piros kék támadások ekkor bizony akadoztak, a KKSE pedig rendre pontosan fejezte be akcióit. A nagyszünetben 39:32-re Stojan Ivkovic gárdája vezetett. A térfélcserét követően szívósan küzdött az Atom, Sales, Hodges és Pavlik is megtalálta dobóformáját, és ismét az első negyedbeli Paks játszott a paketten. Ismét a maga javára billentette a mérleg nyelvét a Horváth alakulat, miután 23:13-ra nyerte a harmadik 10 percet. A záró felvonásban Pavlik tovább repítette övéit, míg a piros fehéreknél csak Wittman és Siriscevic szorgoskodott. Továbbra is remekül védekezett az ASE, így nem tudott újabb csavart a meccsbe vinni a hazai együttes. T.O.M. Controll- Kecskeméti KSE- Atomerőmű SE 66:77. Győzelmével a bajnoki táblázat negyedik helyre lépett a piros kék gárda.  
 
T.O.M. Controll Kecskeméti KSE - Atomerőmű SE
66:77
(14:22, 25:10, 13:23, 14:22)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 1100 néző
Játékvezetők: Dr. Vígh, Földházi, Hegedűs 
 
KKSE: Wittmann 14/6, Dénes 8/6, Siriscevic 15/6, Orsulic 7/3, Bencze 9,
Cserék: LaGrange 4, Lakatos 2, Csorvási 7, Cseh -, Csabay -,
 
ASE: Mészáros 3, Pavlik 26/18, Hodges 13/9, Johnson 11, Sales 15,
Cserék: Körtélyesi 2, Kovács 7/3, Morgen -, Horti -, Faragó -,
 
Sztojan Ivkovics: Sajnos ezt elbuktuk, de így is egy csodálatos sorozatot produkáltunk. Ha ezt a mérkőzést is sikerült volna behúznunk, csak akkor okoztunk volna igazai meglepetést. Köszönöm a rengeteg szurkolónak, aki kilátogatott és buzdított minket. Remélem nem csalódtak és legközelebb is élvezhetjük a támogatásukat. Három fontos mérkőzésünk lesz még, ezekből kettőt mindenképpen nyernünk kell.
 
Horváth Imre: Gratulálok a csapatomnak, A második félidőben azt játszottuk, amit gyakoroltunk és amit már az első játékrészben is produkálnunk kellett volna.

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%