Kigörcsölt vb-cím

2019.10.25, 09:49 Kajak-kenu
Négy ASE-s sportoló képviselte a magyar színeket a kínai Shaoxingban lezajlott maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahonnan két arany- és egy ezüstérem mellett két ötödik helyet szereztek versenyzőink. Két női versenyzőnk, a hétvégén 2 aranyat szerző Kiszli Vanda és a síkvízről átruccanó Pupp Noémi szemszögéből nézünk vissza a vb-re.

Kiszli Vanda három számban, a hagyományos maratoni egyesben és Pupp Noémivel párosban, valamint a most világbajnoki számként debütáló rövidkörös versenyen indult, és mindkét szóló futamát megnyerte!

Vanda bevallása szerint nem érezte magát topformában a verseny előtt, ám ennek ellenére nem sikerült rosszul a kínai vb…

„ A válogató óta egyszerűen nem tudtam formába lendülni, minden edzést kudarcként éltem meg. Úgy éreztem, hogy elment az állóképességem, a gyorsaságom eltűnt. Mintha egy kis teknőc lettem volna. Mivel a válogatón csak a második helyet sikerült megszereznem, B egységként utaztam Kínába, és ez sem segített abban, hogy pozitívan kezdjek el gondolkozni. Rossz érzés volt, nem szerettem volna csalódást okozni mindazoknak, akik szurkoltak nekem és támogattak.”

A rövidkörös verseny volt a nyitónapon, Kollár Kristóf ifi egyesben elért ezüstérme után szállt vízre.

„Hihetetlenül meglepett, hogy győzni tudtam a rövidkörös versenyben, hiszen sosem voltam az a villámvili, illetve azt is tudtam, hogy nagyon sok ellenfelem versenyzett idén síkvízen is. Nagyon gyorsan elment a verseny, talán itt még jobban kellett figyelni minden egyes részletre, hiszen ha itt hibázunk, nem igazán van idő korrigálni. Próbáltam én irányítani a mezőnyt, ami szerintem valamennyire össze is jött, ezáltal mindig jó helyen tudtam mozogni. Eléggé tüdőégetős verseny volt... Mivel most volt először hivatalos világbajnoki szám ez a rövidtáv, így talán még boldogabb voltam a győzelem után és talán mondanom sem kell, hatalmas erőt adott a szombati folytatáshoz!
Ha azt nézzük, hogy 7 másodperccel sikerült nyernem a hosszú távon, akár azt is hihetnénk, hogy sima volt- de egy maraton soha nem sima. Legalábbis nekem még nem volt egyszer sem. Életem egyik legnehezebb versenye volt, mélypontokkal, és izomgörcsökkel. Az utolsó 5km-en mindent el kellett követnem, hogy valamilyen szinten lelazítsam a kezeimet, hiszen elkezdte húzni a görcs az alkaromat. Ami azért elég vicces, hiszen egy verseny közepén vagyok, hogy tudnék lazítani?! Amikor az utolsó futás után beszálltam, csak az járt a fejemben, hogy minél előbb az élre menjek és ott is maradjak. Iszonyúan fájt a kezem, de mindent ki kellett kapcsolnom, hiszen tudtam mit akarok. Megnyerni ezt a versenyt! És sikerült!” – értékelte a két világbajnoki címét hozó futamait Vanda.

Vasárnap került sor a párosra, ahol az idén 500 méteren egyesben U23-as világbajnoki címet szerző Pupp Noémi Kiszli Vandával vágott neki a „tájidegen” távnak, és szereztek egy ötödik helyet.

„Ebből a versenyből most ennyit tudtunk kihozni. Nem gyakoroltunk sokat és sok tapasztalatom sincsen, ráadásul nem az én terepem. A jövő évre biztos jó alapokat adott a maraton, most kicsi pihenő aztán jöhet a téli alapozás.”- zárta rövidre Noémi.


„A vasárnapi páros futam alatt próbáltam több folyadékot inni, hogy elkerüljem az előző napi görcsöket, ami sikerült is. Sajnáltam, hogy lecsúsztunk a dobogóról és a végén még egy párosnak sikerült minket lefiniselni, de nagyon büszke vagyok a Noncsira, hogy egyáltalán bevállalta ezt velem, tudom, hogy neki a maraton eléggé mostoha, főleg a síkvíz után! Egyszer sem kellett unszolni, vagy kérlelni, verseny alatt sem volt egyetlen pillanat sem, amikor azt éreztem volna, hogy neki ez nyűg, teher lenne.”


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%