Kétfrontos helytállás

2016.05.02, 13:36 Kajak-kenu
Április utolsó szombatján az utánpótlás korosztálynak is megkezdődött a versenyszezon. Az ASE-s kajak-kenusok a tolnai maratonról és az Újpesti-öbölben rendezett Hídépítő Kupáról is érmekkel tértek haza.


 

Több mint ezer nevezés érkezett a szombati A-Híd Építők Kupa Öbölkör bajnokságra, amely az elmúlt évek során a sportág egyik legnagyobb utánpótlás rendezvényévé nőtte ki magát. Volt olyan korosztály, ahová közel 70 nevezés érkezett. A budapesti versenyen az ASE-t az ifjúsági Pupp Noémi és a serdülők között versenyző Vajda Bence képviselte. A legendás öbölkör körülbelül 2500 méteres távot takar, ami alapján rendkívül jól leszűrhető a télen és tavasszal elvégzett munka minősége.

Noéminek és Bencének elég jól sikerült ez az időszak, ugyanis előbbi arany-, míg utóbbi ezüstéremmel a nyakában tért haza.

A paksi kajak-kenus csapat nagyjának ezen a hétvégén Tolnán volt jelenése, ahol a legkisebbektől kezdve egészen a 18 évesekig mindenki megmérkőzhetett az ellenfeleivel. Rögtön az első futamban a legifjabbak szálltak túrakenuba és körülbelül 2 kilométeren keresztül nyüstölték egymást. A hét hajóból az első öt helyen az ASE csapatai végeztek, akikben ha megmarad ez a versenyszellem, akkor még hallhatjuk a nevüket a későbbiekben is.

Csakúgy, mint azokét a fiatalokét, akik kajakban vagy kenuban értek el érmes vagy éremhez közeli helyezéseket. Nekik már 5, illetve 10 kilométer volt a penzum, és a hínáros víz sem könnyítette a dolgukat, de minden versenyző becsülettel végigküzdötte a távot, amiért jár a kalapemelés!

 

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%