Két könnyed győzelem

2009.10.14, 12:20 Kosárlabda
Az új szezont két könnyed győzelemmel kezdte az ASE, mondhatni ott folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk.

Az első fordulóban az újonc Salgótarján tartalékos csapata nem tudott komoly akadályt gördíteni elénk, így fél gőzzel is nagyarányú győzelmet arattunk. Múlt vasárnap pe-dig a Debrecen vendégeként győztünk. Itt egy kicsit nagyobb ellenállásba ütköztünk, de a győzelem így sem forgott veszélyben. A hangulatról nem nagyon lehet írni, még igencsak idény eleji a forma… Egyedül a salgótarjáni vendégszurkolók lelkesedését lehet dicsérni, akik végig kitartottak, szurkoltak csapatuknak.

Most a Kaposvár következik, majd Nyíregyházára látogatunk. Megint egy kicsivel nehezebb ellenfelek, de mindkét csapat ellen csak a győzelem lehet a cél!

HAJRÁ, ASE!!!

Az Atomic Boys Szurkolói Egyesület továbbra is várja tagok és pártoló tagok jelentkezését! Az egyesületről bővebben a www.ase.hu oldalon olvashattok. Érdeklődni lehet az ab.egyesulet@gmail.com címen vagy személyesen Szegi Mihálynál és Babik Róbertnél.

Az új kötött sál már kapható 1.000 Ft/db áron, de az eddigi sálak (800 Ft/db, ill. 200 Ft/db) és pólók (1.700 Ft/db) is vásárolhatóak! Ezeket megtekinthetitek a www.ase.hu-n az „ABEgyesület” menüpont alatt vagy személyesen a hazai meccseken Babik Róbertnél!

A nyíregyházi meccsre – megfelelő számú érdeklődő esetén – szurkolói buszt indítunk! Je-lentkezni lehet Babik Róbertnél a 20/3 666-791-es számon!

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%