Kerepesi Amira ötödik helyezése

2018.02.26, 07:32 Judo
A hétvégi judoversenyeken nem voltunk Fortuna kegyeltjei, hisz a paksi judósok sem a Siklóson megrendezett junior országos bajnokságon, sem a Düsseldorfi Grand Slam-en nem tudtak érmet szerezni.

A junior Ob-n két férfiversenyzőnk Dobai Dominik és Veress Marcell ezúttal vereségeket szenvedtek az előcsatározások során. A még ifjúsági korú Kerepesi Amira megismételte a tavalyi ifi B Ob-n szerzett ötödik helyezését. Egy győztes mérkőzés után leszorítással kapott ki az elődöntőben, majd a harmadik helyért zajló küzdelem során is földharcban maradt alul.

A paksi világbajnokságot megjárt judósaink is megkezdték a nemzetközi szereplést, hisz Csoknyai László és Cirjenics Miklós a Düsseldorfi Grand Slam-en próbáltak szerencsét. Mindkét judósunk az első fordulóban búcsúzott. Csoknyai Laci nem tudta behozni a brit Mcwatt mérkőzés eleji vazariját, míg Cirjenics Miki rálépett egy nagybelső horogra és ippon vereséget szenvedett az ukrán Savytskiy-tól. Két versenyzőnk és a hétvégén betegséggel küszködő Pupp Réka Hangyási László irányításával a versenyt követő nemzetközi edzőtáborban folytatják a felkészülést.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%