Kedden visszavág az atom

2011.04.24, 14:39 Kosárlabda


 

91:78-ra kikapott idegenben a férfi kosárlabda bajnoki elődöntő első mérkőzésén az Atomerőmű SE az Albacomptól. A három győzelemig tartó párharc állása 1:0 a fehérvári együttes javára.
Telt ház várta a feleket a székesfehérvári sportcsarnokban szombaton este az Albacomp - ASE párharc első felvonásán, így jó hangulatban kezdődhetett a találkozó. Melyen a több mérkőzést játszó és láthatóan lendületben lévő hazai egylet már az első negyedben döntésre szerette volna vinni a mérkőzést. Hiába próbálta leszakítani azonban riválisát Dzunics Branislav csapata az Atom nem hagyta magát. Bár 23:14-re megnyerte a nyitó szakaszt a kék fehér alakulat, a második 10 percben visszakapaszkodott Horváth Imre együttese. Köszönhetően Sales, Johnson és Pavlik remek játékának, a félidőben már csak négy ponttal tartott előrébb a vendéglátó. Az Albacompból Simon, Hanga és Crocker volt a vezér. A térfélcserét követően ott folytatta az ASE, ahol az első félidő végén abbahagyta. Johnson kosaraival átvette a vezetést a piros kék gárda. De idejében kapcsolt a Fehérvár, melynek köszönhetően a paksi előny tiszavirág életűnek bizonyult. A harmadik 10 perc után 65:54-et mutatott az eredményjelző tábla. A folytatásban lehengerlően játszott az alapszakasz második és 10 pont fölé hizlalta a különbséget. A trénerek a végjátékban már a kevesebb játéklehetőséghez jutó kosarasaikat is bevetették, így végül magabiztos hazai győzelem született. Albacomp- Atomerőmű SE 91:78. Folytatás április 26.-án kedden 16.30-kor Pakosn a Gesztenyés úti sportcsarnokban. 
Az Albacomp- Atomerőmű SE párharc első mérkőzését április 24.-én vasárnap és másnap hétfőn 19 órától felvételről láthatják a Paksi Kistérségi Televízióban.

AlbacompAtomerőmű SE
91:78
(23:14, 21:26, 21:14, 26:24)
Alba Regia Sportcentrum, 2100 néző
Játékvezetők: dr. Valovics, Hegedűs, Török, (Major)

Albacomp: SIMON B. 13, HANGA 17, CROCKER 23/9, Keller 8, Jones 11,
Cserék: Madár 4/3, Hollis 4, Hendlein 7/3, Bódi 3/3, Kertész 1, Antal -,

ASE: Mészáros 3/3, Hodges 8, Vojvoda -, JOHNSON 15/9, SALES 24/6,
Cserék: Körtélyesi 7/3, Kovács Á. 5/3, Pavlik 10/6, Tóth P. -, Farkas 4,

A párharc állása: 1-0 az Albacompnak.

Braniszlav Dzunics: Ezen a mérkőzésen is sok energiával és nagy szívvel küzdöttek a fiuk. A befektetett energia gyümölcse most is beérett, és magabiztosan hoztuk az első mérkőzést. 1-0 semmi más…megyünk tovább!

Horváth Imre: Gratulálok a saját csapatomnak, azt gondolom, hogy voltak hullámvölgyek az első félidőben, amit sikerült visszahoznunk. A harmadik negyedben elég sokáig tudtunk tapadni. Egy-két figyelmetlen hiba miatt azonban gyorsan felugrott tizenöt-tizenhat pontra a különbség. Sajnos ma nem volt elég egyéni jó teljesítmény, hogy nyerjünk.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%