Jaysean Paige érkezik

2021.01.19, 21:06 Kosárlabda
Új légióssal bővül a keret.

Az Atomerőmű SE és Jaysean Paige szezon végéig szóló szerződést kötött. Az amerikai-puerto ricó-i játékos 1994. július 30-án látta meg a napvilágot Jamestown városában New York államban, később a helyi középiskolában tanult, aminek a csapatában meccsenként 27 pontot és 8 lepattanót átlagolt. A tizenkettedik osztályt Kentuckyban fejezte be, a helyi csapatban 21 pontot és 6.1 lepattanót szerzett meccsenként. Egyetemi karrierjét a Southern Idaho-i egyetemen kezdte meg, majd később a Moberly Area Community College-ban folytatta. Végül 2014 májusában a West-Virginia csapatához igazolt, ahol Bob Huggins szárnyai alatt nevelkedhetett, egyetemi évei alatt átlagosan 17.9 percet töltött a pályán, ő volt a csapat "hatodik embere", 9.7 pontot és 2.7 lepattanót átlagolt. Egyik legemlékezetesebb szereplése az Iowa egyetemi csapata ellen volt, azon a találkozón 34 pontot dobott, ezzel győzelemre vezette a csapatát. 2016-ban Németországba igazolt, ahol az első osztályban szereplő Oettinger Rockets Gotha csapatában játszott, pár hónappal később a Karpos Sokoli igazolta le, így a profi pályafutását Skopje-ban folytatta. Később Angilában, majd az NBA G-League-ben is szerepelt.

A játékos COVID-19 tesztjeinek eredménye függvényében csatlakozhat majd a csapathoz. Bővebb információ és interjú hamarosan!

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%