Javion Ogunyemivel teljes a keret

2017.08.09, 09:46 Kosárlabda
A Williamshez hasonlóan mindkét magas poszton bevethető játékos Pakson kezdi meg profi karrierjét.

Ötödik és egyben utolsó idei légiós-igazolásunk, a 208 centi magas Javion Ogunyemi az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA) szerepő Siena csapatától érkezett hozzánk, ahol négy éven át riogatta az ellenfél játékosait támadó- és védő oldalon egyaránt. Különösen utóbbi két éve sikeredett remekül, hiszen tavaly 15 pont mellett 6.2 pattanó és 2.1 blokk került a neve mellé, míg idén 14 pont, 5.7 lepattanó és 1.9 blokk volt az átlaga. Javion 208 centijéhez tömeg is társul, 110 kilójával komoly tényezőnek számít a palánk alatt. A gyűrűtől távolabb sem érzi rosszul magát, középtávolról és időnként triplából is veszélyes a gyűrűre. Ogunyemivel egy szezonra szóló szerződést kötöttünk.

Leigazolásával jelentősen nőttek a palánk alatti lehetőségeink, az Eilingsfeld, Garamvölgyi, Ogunyemi, Williams négyest sokféleképpen variálhatja Teo Cizmic, ráadásul Troy Barnies is tud - és fog is - négyes poszton segíteni társaknak, valamint a fiatal Kalmár Viktor is ugrásra készen várja a lehetőséget. Új igazolásunk természetesen a többi idegenlégióssal együtt itt lesz az augusztus 14-én kezdődő felkészülés kezdetén, elsőként pedig a Bonyhád elleni meccsen lehet kielemezni a játékát, majd következhet a két összecsapás a Cibonával (09.02-03.), ahol - társaival együtt- nemzetközi szinten jegyzett kosarasok ellen bizonyíthat.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%