Jászberénnyel kezdjük az alapszakaszt

2012.10.06, 06:45 Kosárlabda
Tóth Ádám kitűnő formában várja a rajtot.

 

Október 7.-én vasárnap 19 órakor a gálamérkőzést követően megkezdi szereplését a 2012/13-as NB I-es bajnokságban az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata. A négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes az első játéknapon a Jászberény együttesét fogadja.

A hétvégi ellenfél az előző kiírásban osztályozót követően hosszabbította meg élvonalbeli tagságát. A JKSE augusztus közepén kezdte az edzéseket, ausztriai edzőtáborral és számos felkészülési tornával fűszerezve. A külföldiek közül egyedül a szerb Rasko Dramincanin maradt a kék fehéreknél, mellé két újabb szerb légiós Miljan Rakics és Milos Markovics jött az együtteshez.

A magyar játékosok közül Horti Bálint, Szögi Ádám és Varga István maradt, érkezett László Róbert (Nyíregyháza) és Török Rolland (Románia) ők már magyar állampolgárok, Molnár Bence Szombathelyről, Madár András az Albacomptól, Szabó Péter Szlovákiából és Soós Gábor Szolnokról. A látogatók bajnoki főpróbája nem volt sikeres, a Jászberény hazai pályán 87:76-ra kikapott az NB I/B-s Kecskeméttől.

Az Atomerőmű SE viszont fokozatosan javult a felkészülés kezdetétől. A Kolozsváron rendezett négyes tornán harmadikként, a II. Horváth Zoltán emléktornán Szombathelyen másodikként, míg a Göcsej kupán elsőként zárt Gutierrez Garcia Enrique legénysége. A héten csatlakozott a harmadik légiós is, Nick Williams tudását Pakson senkinek sem kell ecsetelni. Bizakodva várhatja tehát a nyitó találkozót az ASE, a rajt meglepetés nélkülinek ígérkezik. A mérkőzést a Paksi Kistérségi Televízió október 8.-án hétfőn 17.30-tól felvételről sugározza.

 

korábban egymás ellen:

2011.11.12.

 

Atomerőmű SE - Jászberényi KSE
73-52
(24-9, 27-13, 10-11, 12-19)

ASE Sportcsarnok, 1000 néző, Vezette: Cziffra Cs., Söjtöry T., Benedek Z.

 

Atomerőmű SE: L. WILLIAMS 12, D. WILSON 6, Vojvoda 6, Kámán 2, Tóth Á. 7. Csere: KÖRTÉLYESI 9/3, Kovács Ákos 3/3, Cole 10/3, MORGEN 14, Kerpel-Fronius 2, Kovács Ádám 2, Bus. Edző: Völgyi Péter

Jászberényi KSE: Dawson 6, Hodges 13, Medve, Horti 6, JONES 14. Csere: Wehner 10, Sormaz, Fülöp 2, Antal 1. Edző: Horváth Balázs

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%