Irányító poszton erősítünk

2016.09.26, 10:59 Kosárlabda
P.J. Hill tavaly a VTB ligában szereplő Bisons Loimaa játékosa volt, a Morgen Ferdinánd Emléktornán lesz lehetőségünk tesztelni a képességeit.  

Mint arról már korábban többször is beszámoltunk, egy ötödik légiós esetleges leigazolásának elvi feltételei adottak voltak a klub számára, ám a szakvezetés nem akarta elkapkodni annak eldöntését, hogy mely poszton van a legnagyobb szükség erősítésre. Az eddig lejátszott edzőmérkőzések alapján végül úgy ítéltük meg, hogy egy irányító leigazolása segíteni leginkább a csapaton, így a mai napon szerződést kötöttünk a 29 éves P.J. Hillel.

{youtube}A2k1thjSg6o|525|400|0{/youtube}

A 182 centiméter magas amerikai irányító a jó nevű Ohio State Egyetemen végzett 2010-ben, akikkel végzősként az egyetemi bajnokság (NCAA) egyik legerősebb konferenciájának számító "Big Ten" megnyerése mellett az országos rájátszásban is a legjobb 16 közé jutottak. Európai karrierje során Lettországban és Görögországban is megfordult, előbbi helyen két alkalommal is a beválasztották a legjobb légiósok alkotta ötösbe. A legutóbbi idényt a finn Bisons Lomiaa csapatánál töltötte, akikkel a finn pontvadászat mellett a VTB-ligában is megmérette magát, ami összesen 63 mérkőzést jelentett, átlagosan 30 percnyi játékidővel. Ráadásul ezt sikerült tartalommal is megtöltenie:

Sajnos áprilisban beszedett egy Achilles-sérülést, így a nyaralás helyett munkával töltötte a nyarat. Az információk és a játékos ügynöke által küldött videók alapján sikeres volt a rehabilitáció, mely után 100 százalékos állapotban készül az idényre P.J., aki a tervek szerint csütörtökön érkezik meg Paksra, hogy megkezdje év végéig szóló szerződése kitöltését. A kontraktus két hetes próbajátékot is tartalmaz, így lehetőségünk nyílik, hogy a Morgen Ferdinánd Emléktorna két mérkőzése mellett a - sorsolástól függően - a bajnokság első egy-két fordulójában is teszteljük őt, és eldöntsük, hogy valóban a múlté már az a sérülés, illetve hogy rá van-e szüksége a csapatnak.

{youtube}_9t1wcXsTMA|525|400|0{/youtube}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%