Horváth Imre: Az utolsó interjú

2011.05.19, 09:28 Kosárlabda
"Hazudnék, ha nem lettek volna kétségeim, de mint máskor is inkább a munkába merültünk el"

Horváth Imre 2010 augusztusában kezdte el a felkészülést az idei szezonra. Több meghatározó magyar játékos távozott a keretből és kevésbé ismertek érkeztek. Végül egy nagyon jó alapszakaszt zárva a harmadik helyen kezdtük a rájátszást. A Zalaegerszeggel kezdődött az első kör, akit 3:1-es összesítéssel győztünk le. A 2. körben az Albacomp már nehezebb feladat volt és 3:0-val az Alba került a döntőbe. A bronzcsatában sajnos nem sikerült győzelmet szereznünk, így a 2010-11-es bajnokságot a 4. helyen fejeztük be. Horváth Imre a következő sorokban értékeli az elmúlt szezont.   

2010 augusztusában kezdődött el az idei szezon kosárlabda bajnokság felkészülése. Több meghatározó magyar elment a klubtól. Kiss Zsolt évekig játszott nálunk, Horváth Ákos Szolnokra igazolt, illetve Gulyás Róbert befejezte profi pályafutását, helyettük jöttek fiatal játékosok, akik nehéz feladat előtt álltak. A fiatal mag mellé három amerikai kosaras Brooks Sales, Ian Johnson, Brendan Winters érkezett.  Mesélnél kicsit erről az időszakról, hogy élted meg ezt a nagy szerkezet váltást?  

-
Valóban nagy átalakuláson ment keresztül a csapat az előző évihez képest, azonban olyan nagy pánikba nem estünk, hiszen volt már a karrierem alatt rá példa, hogy papíron gyengébb csapattal kellett eredményesen szerepelni. Hazudnék, ha nem lettek volna kétségeim, de mint máskor is inkább a munkába merültünk el, és összességében a közvélemény akkori állásával szemben valamint a többség mostani véleményével egyetértve a vártnál jobb eredményt produkáltunk.

- A Horváth Zoltán emléktorna után, a paksi közönség először láthatta itthon a megújult csapatot a felkészülési szezonban. Sok szurkolóban megfordult a kérdés, hogy hol fog végezni a csapat a bajnokság végén,  az első hazai mecccset az alba ellen 40 pont hátránnyal zártuk mivel az első hazai mérkőzésen az Albacomp ellen 40 ponttal maradtunk alul és tetézte még a gondjaidat, hogy Brendan Winters komoly bokasérülést szenvedett.

- A felkészülésünk sem volt ideális, és eredményekben sem nevezhető tündöklésnek a felkészülési mérkőzések sorozata, azonban a vereségek ellenére is tapasztalható volt egy fejlődő játék és csapat. Az Albacomp elleni hazai vereség a már addig is tapasztalható gyengeségeinket felnagyítva tálalta. Nem jött rosszkor, amit szerencsére a hétközi egyébként nem tervezett Kecskemét elleni idegenbeli győzelmünkkel sikerült kompenzálnunk. Winters sérülése természetesen sújtotta a csapatot is egy héttel a bajnokság kezdete előtt, de leginkább őt érintette rosszul, mert egyre javuló teljesítményt mutatott az addigi meccseken.

- Winters sérülése hosszú hónapokig tartott. Helyette érkezet Jibril Hodges Németországból elég jó ajánlólevéllel. Nehéz helyzetbe kerültél mikor Brendan játékra jelentkezett, mivel csak három külföldi lehetett beírva a jegyzőkönyvben. Sok fejtörést okozott neked ez az időszak?

- Az tény, hogy nem volt egyszerű - korábbi tapasztalatom ellenére sem-, amit sajnos nehezített az érintett játékosok között, a kialakult helyzet miatti feszültség is. De utólag visszatekintve, talán egy mérkőzésen hoztunk rossz döntést, annak tekintetében, hogy ki legyen az a három, aki játsszon. Zárójelben hozzátenném, hogy Zalán sérülése sem jött jól az alapszakasz első köre végén, okozva ezzel megoldásra váró szerkezeti problémát.

- Februárban egy váratlan bejelentés után, mikor is a zalaegerszegi csapat összes játékosa szabadon igazolhatóvá vált, sikerült leigazolnunk Vojvoda Dávidot. Dávid óriási magyar tehetségnek van kikiáltva és ezt nálunk is bizonyította. Az alapszakaszban jó pár mérkőzésen a meccs embere volt, de a ZTE elleni rájátszás első körében mutatta meg, hogy mit tud igazán. Hogyan sikerült beépíteni Vojvodát ebbe a kész keretbe?

- Sajnos teljes mértékben nem sikerült beépülnie, de a klubváltást követően az alapszakasz hátralévő időszakában folyamatosan javuló játékával járult hozzá az alapszakasz kitűnő 3. helyéhez. A rájátszásban az Albacomp és Körmend elleni körökben a korábbiaktól elmaradt a teljesítménye, amit én bocsánatos „bűnnek” tartok, mert fiatal kora ellenére nem akármilyen gondokkal teli év áll mögötte és még minden problémát nyilván ő sem tud kezelni.

- A Zalaegerszeg legyőzése után következett az Albacomp. Az első mérkőzésen kikaptunk, de a fehérvári csapat elveszttette Tony Crockert egy csúnya talpsérülés miatt. Sokan azt beszélték, hogy megverjük a Dzunics legényeket, de végül Simon Balázsék 3:0-s söpréssel kerültek a döntőbe. Egy ilyen megalázó vereség sorozat után, hogyan lehet felkészíteni egy csapatot, hogy helyt álljon a bronz csatában is?

- Ellentétben sokakkal, én egyáltalán nem örültem a Crocker kiesésének, mert amit vártam az be is következett. Nevezetesen egy nagyon jó egyéni képességekkel és egyéni megoldásokkal játszó játékos teljesítményét a csapat talán kissé miatta „háttérbe” szorult játékosai pótolták igazi csapatmunkával.


- Rossz előjellel vártuk a Körmendet, mivel Brooks Sales lesérült és nem is tudott pályára lépni. Az első mérkőzésen, ami sajnos Pakson az utolsó volt kikaptunk és végül a szezont a Vas megyei kis városban fejeztük be. Mi volt a fő oka annak, hogy a Körmend is söpréssel vert minket meg? Közrejátszik szerinted Brooks kiválása vagy máshol kell keresni a hibát?

- A fő ok az, az egész évben tapasztalható problémák szinte két mérkőzésbe való fókuszálása, melyet nem részleteznék, mert regényt lehetne írni róla. Folyamatosan igyekeztünk ezeket a problémákat megoldani, tompítani, ami a bajnokság nagy részében sikerült, de voltak olyanok, melyeket bizonyos körülmények miatt lehetetlen volt kezelni. Brooks kiválása mindenképpen nagyban befolyásolta a bronzcsata kimenetelét, hiszen bár abszolút nem hibátlanul, de el kell ismerni, hogy meghatározó szerepet játszott csapatunk ez évi teljesítményében. Nélküle tétmeccsen sosem játszott a csapat és az utolsó két mérkőzésen e váratlan helyzetet nem tudtuk megoldani.

- Végül beszéljünk rólad! Sajnos nem maradsz az Atomerőmű SE vezetőedzője! Tudod már, hogy mi lesz veled, van olyan magyar csapat, aki érdeklődik utánad? Ha esetleg nem kosárlabda, akkor a civil életben is gondolkodsz?

-
Először is köszönet a családomnak a kitartásukért, köszönet a munkájukért azoknak a játékosoknak, akik mellettem álltak és azoknak is, akik ellenem voltak. Köszönet a közvetlen szakmai stáb munkájáért (Béci, Robi, Dongó, Fricó), a klub vezetőinek a lehetőségért hogy itt lehettem. Köszönet a „háttérmunkásoknak”(Gábor, Soma, Borgi, Jani, Incike,) és nem utolsó sorban köszönet a támogatásukért a szurkolóknak és kritikusaimnak, valamint az itt szerzett barátaimnak. Ami a jövőt illeti, annyi biztos egyelőre, hogy május végén költözünk haza Debrecenbe, egyelőre munkalehetőség nem körvonalazódik, de szeretnék a továbbiakban is elsősorban a kosárlabda valamely területén dolgozni.

 

    

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%