Holtversenyben az élen Genda Károly sikere Kiskunhalason

2006.10.25, 03:46 Sakk
2006.10.25. Holtversenyben az élen Genda Károly sikere Kiskunhalason A 9 évesek bajnokságán Kiskunhalason a paksiak fiatal tehetsége Genda Károly veretlenül, holtversenyben végzett az élen. Hiába nyert azonban rangadót az utolsó fordulóban a végeredményben bajnok Korpa Bence ellen, a holtversenyben bronzérmesként került ki. A kilenc fordulós verseny küzdelmeit három napba sűrítették a halasi szervezők, ami az 1-1 órás játékidő mellett, meglehetősen erős tempót kívánt a fiataloktól. A fáradtság is szerepet játszott a kicsik teljesítményében, hiszen az első napon 3, a másodikon 4 és a befejező napra a maradék két fordulóval ért véget a verseny. A fiú mezőnyben 63 résztvevő nevezett és amint a hármas holtverseny mutatja kiegyensúlyozott erőviszonyok alakultak ki az élmezőnyben. A papírforma alapján a Csonka – Genda páros versenyfutását lehetett jósolni és jó darabig ez így is történt. A végül holtversenyben legjobb bucholz-al élen végzett Korpa Bence kevesebb döntetlent játszott így még az is belefért, hogy az utolsó fordulóban teljes pont előnnyel vezetve vereséget szenvedett Genda Károly ellen. A Karcsi veretlenül lett bronzérmes lányok csoportjában 39 résztvevő ült asztalhoz, ami a mai leánysakkban igencsak „ínségesnek” számító időkben nagyon szép szám. A Mattolna Sakkiskola tanulója Haszon Kamilla képviselte iskolánkat ebben a csoportban. Jó rajt után (3-ból 3 pont) kicsit leengedett a második napon és két vereség is becsúszott. A hajrában még lett volna lehetőség a javításra, de az utolsó két fordulóra már elfáradt és a szombathelyi Varga Melinda elleni záró fordulón vereséggel fejezte be a versenyt. A szervezők dicséretére legyen mondva, hogy párhuzamosan egy Komír-versenyt is rendeztek a kísérők részvételére számítva, a 35 fős mezőny élén a Decs KSE versenyzője Slobodan Adzic végzett. Karcsi veretlenül lett bronzérmes A fiú verseny 1-10 helyezettje 1. 4 Korpa Bence 7.5 54.0 42.75 42.0 1526 1685 +1.41     1 Csonka Balázs 7.5 52.5 41.75 40.0 1743 1678 -0.34     2 Genda Károly 7.5 50.5 40.25 39.0 1653 1800 +1.06 4. 14 Márta Dominik 7.0 43.5 31.50 34.0 1396 1585 +0.98 5. 62 Zsirai Péter 6.5 54.5 35.75 35.5 0000 1622 +1.50     12 Szentmihályi Dániel 6.5 50.5 32.75 36.0 1416 1598 +1.42 7. 30 Dankházi András 6.0 51.0 31.50 33.0 0000 1586 +1.00     6 Janzer Barnabás 6.0 50.0 28.25 29.0 1501 1471 -0.17     21 Váradi Benedek 6.0 47.5 27.50 31.0 1262 1543 +1.83     5 Kiss Martin 6.0 47.0 27.00 31.0 1504 1344 -1.06 A lány verseny 1-10 helyezettje 1. 9 Terbe Julianna 7.5 50.5 42.50 40.5 1369 1659 +1.94 2. 4 Varga Melinda 7.0 56.0 38.75 36.0 1500 1591 +0.90     6 Terbe Zsuzsanna 7.0 46.5 32.50 36.0 1491 1597 +0.83 4. 3 Gombos Bettina 6.5 50.5 33.25 37.0 1516 1559 +0.46 5. 7 Varga Katinka 6.0 48.0 28.75 31.0 1466 1414 -0.32     37 Vályi Adél 6.0 45.0 26.50 29.5 0000 1412 1412     29 László Debora 6.0 44.5 28.00 26.0 0000 1293 1293     8 Kiss Sydney Olimpia 6.0 43.5 24.50 31.0 1377 1366 -0.08     14 Ács Petra 6.0 42.0 23.50 26.0 1207 1378 +0.85 10. 5 Haszon Kamilla Sára 5.5 49.5 27.75 33.0 1493 1453 -0.36   --- Molnár Béla ---

Genda Károly

2006.10.25.

Holtversenyben az élen
Genda Károly sikere Kiskunhalason

A 9 évesek bajnokságán Kiskunhalason a paksiak fiatal tehetsége Genda Károly veretlenül, holtversenyben végzett az élen. Hiába nyert azonban rangadót az utolsó fordulóban a végeredményben bajnok Korpa Bence ellen, a holtversenyben bronzérmesként került ki.

A kilenc fordulós verseny küzdelmeit három napba sűrítették a halasi szervezők, ami az 1-1 órás játékidő mellett, meglehetősen erős tempót kívánt a fiataloktól. A fáradtság is szerepet játszott a kicsik teljesítményében, hiszen az első napon 3, a másodikon 4 és a befejező napra a maradék két fordulóval ért véget a verseny. A fiú mezőnyben 63 résztvevő nevezett és amint a hármas holtverseny mutatja kiegyensúlyozott erőviszonyok alakultak ki az élmezőnyben.

A papírforma alapján a Csonka – Genda páros versenyfutását lehetett jósolni és jó darabig ez így is történt. A végül holtversenyben legjobb bucholz-al élen végzett Korpa Bence kevesebb döntetlent játszott így még az is belefért, hogy az utolsó fordulóban teljes pont előnnyel vezetve vereséget szenvedett Genda Károly ellen. A Karcsi veretlenül lett bronzérmes lányok csoportjában 39 résztvevő ült asztalhoz, ami a mai leánysakkban igencsak „ínségesnek” számító időkben nagyon szép szám.

A Mattolna Sakkiskola tanulója Haszon Kamilla képviselte iskolánkat ebben a csoportban. Jó rajt után (3-ból 3 pont) kicsit leengedett a második napon és két vereség is becsúszott. A hajrában még lett volna lehetőség a javításra, de az utolsó két fordulóra már elfáradt és a szombathelyi Varga Melinda elleni záró fordulón vereséggel fejezte be a versenyt.

A szervezők dicséretére legyen mondva, hogy párhuzamosan egy Komír-versenyt is rendeztek a kísérők részvételére számítva, a 35 fős mezőny élén a Decs KSE versenyzője Slobodan Adzic végzett.

Genda Károly
Karcsi veretlenül lett bronzérmes

A fiú verseny 1-10 helyezettje

1. 4 Korpa Bence 7.5 54.0 42.75 42.0 1526 1685 +1.41
    1 Csonka Balázs 7.5 52.5 41.75 40.0 1743 1678 -0.34
    2 Genda Károly 7.5 50.5 40.25 39.0 1653 1800 +1.06
4. 14 Márta Dominik 7.0 43.5 31.50 34.0 1396 1585 +0.98
5. 62 Zsirai Péter 6.5 54.5 35.75 35.5 0000 1622 +1.50
    12 Szentmihályi Dániel 6.5 50.5 32.75 36.0 1416 1598 +1.42
7. 30 Dankházi András 6.0 51.0 31.50 33.0 0000 1586 +1.00
    6 Janzer Barnabás 6.0 50.0 28.25 29.0 1501 1471 -0.17
    21 Váradi Benedek 6.0 47.5 27.50 31.0 1262 1543 +1.83
    5 Kiss Martin 6.0 47.0 27.00 31.0 1504 1344 -1.06

A lány verseny 1-10 helyezettje

1. 9 Terbe Julianna 7.5 50.5 42.50 40.5 1369 1659 +1.94
2. 4 Varga Melinda 7.0 56.0 38.75 36.0 1500 1591 +0.90
    6 Terbe Zsuzsanna 7.0 46.5 32.50 36.0 1491 1597 +0.83
4. 3 Gombos Bettina 6.5 50.5 33.25 37.0 1516 1559 +0.46
5. 7 Varga Katinka 6.0 48.0 28.75 31.0 1466 1414 -0.32
    37 Vályi Adél 6.0 45.0 26.50 29.5 0000 1412 1412
    29 László Debora 6.0 44.5 28.00 26.0 0000 1293 1293
    8 Kiss Sydney Olimpia 6.0 43.5 24.50 31.0 1377 1366 -0.08
    14 Ács Petra 6.0 42.0 23.50 26.0 1207 1378 +0.85
10. 5 Haszon Kamilla Sára 5.5 49.5 27.75 33.0 1493 1453 -0.36

 

--- Molnár Béla ---


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%