Henry Dugat: A lényeg, hogy győzzön a csapat

2014.09.16, 07:25 Kosárlabda
A korábban már megszólaltatott John Roberson után ezúttal csapatunk másik új játékosa, Henry Dugat volt a beszélgetőtársunk  

 

Henry Dugat tavaly a német bajnokság alapszakaszát 10. helyen záró, így rájátszásban nem jutó Phoenix Hagen csapatánál pattogtatott, és 21 percnyi játékideje alatt 12 pontig jutott. Az irányító poszton is bevethető bedobó reményeink szerint villámgyors duót alkothat majd John Robersonnal.

Indításként mesélnél egy kicsit a gyerekkorodról? Hol nőttél fel és mikor kezdtél el kosárlabdázni?

A Texax állambeli Houston egyik külvárosában, Daytonban láttam meg a napvilágot, és itt is nőttem fel. Édesapám nagy rajongója volt Patrick Ewingnak, együtt néztük a New York Knicks meccseket, így szerettem meg a kosárlabdát. Szervezett keretek között hét éves koromban kezdtem el játszani.

Merre vetted az irányt a középiskola után?

A középiskola után a a Baylor egyetemre kerültem, ami egy jó nevű intézménynek számít kint. Nagyon élveztem az ott eltöltött éveket, egy igazi győztes kultúra tagja lehettem.

Két szezonnal ezelőtt Svédországban játszottál, ahogy új csapattársad, John Roberson is. Pályára léptél ellene az ott töltött időszakodban?

Igen, ráadásul Johnt még korábbról, a főiskolás időszakomból is ismerem. Ugyanabban a konferenciában játszottunk,  így többször is összecsaptunk. Nagyon jó játékosnak tartom, akivel ráadásul a pályán kívül is jó kapcsolatban vagyok.

Hogyan döntötted el, hogy Paksra igazolsz, miért épp minket választottál?

Azért jöttem ide, mert egy nyerő csapat tagja akarok lenni, és tudom, hogy Pakson mindig a trófeák elhódítása a cél.

Hogy jellemeznéd magad, milyen típusú játékos vagy? Mit tartasz a legnagyobb erősségednek?

A lényeg, hogy igyekszem mindent megtenni, ami tőlem telik, hogy győzzön a csapat. Lehet ez védekezés, lepattanózás vagy kosárszerzés, a lényeg, hogy győztesen hagyjuk el a parkettet. A legnagyobb erősségemnek talán azt mondhatnám, hogy jó versenyző vagyok, aki a kulcsszituációkban képes igazán jó teljesítményre.

Ha jól tudom, eddigi karriered során többnyire irányítót játszottál. Nem furcsa egy kicsit a kettes poszt?

Nem, mivel posztoktól függetlenül elsősorban kosaras vagyok, így mindegy, hogy hol játszom, megteszek mindent.

Zárszóként pedig mit üzennél a csapat szurkolónak?

Mindenek előtt szeretném megköszönni, hogy ilyen kedvesen fogadtak a városban, nagyon jól esett. Tovább szeretném a kitartásukat és a támogatásukat kérni a csapat számára, hogy együtt tegyünk meg mindent egy sikeres szezonért!

Köszönöm a beszélgetést!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%