Hazai pályán kaptuk ki a DEAC-tól

2022.10.29, 18:34 Kosárlabda
Deon Edwin remek teljesítménye is kevés volt.

Tippmix Férfi NB I. A csoport - Alapszakasz
Atomerőmű SE – DEAC
62 – 69
(20-12, 10-20, 19-15, 13-22)

A három mérkőzés óta nyeretlen DEAC gárdáját fogadtuk szombaton 17 órakor az ASE Csarnokban. A feldobott labdát Atkinson Jr. ütötte el, ezt követően Eilingsfeldet faultolták a gyűrű alatt, a magyar válogatott játékos mindkét büntetőt értékesítette, majd Deon Edwin talált be a vonalon túlról. Sok hibával kezdett a Debrecen, három perc után Frank Áron remek passzából Devonte Green volt eredményes, 9-0 volt az állás, időt kértek a vendégek. A technikai megbeszélés után sem változott érdemben a helyzet, kihagyott dobások és rossz megoldások a vendégek részéről, közben a mi oldalunkon Edwin folytatta a pontgyártást. A DEAC kosárcsendjét végül Tóth Ádám egy büntetővel törte meg, a lendületünket ez azonban nem vette el, Edwin és Taiwo folytatták a pontgyártást. A negyed végéhez közeledve magukra találtak Drenovacék, Kenez hármasa után visszajöttek 6 pontra. (18-12) Csirke Ferenc időkérését követően Grubor szerezte meg az első pontjait a mérkőzésen, ezzel a negyed végeredménye is megszületett. (20-12)

Jól kezdte a második etapot a Debrecen, 0-5-ös rohanással két pontra közelítették meg a csapatunkat, ekkor Deon Edwin egy gyönyörű tempóval törte meg a két perces kosárcsendünket. Sok hibát követtünk el a második negyedben, ennek az eredménye az lett, hogy a nagyszünet előtt három perccel Polyák tripláját követően kiegyenlített a DEAC, időt kértünk. (26-26) A fejmosás után Grubor érkezett meg egy saroktriplával, majd Edwin értékesített egy büntetőt. Végül ezt a negyedet 10 ponttal nyerte meg a vendégcsapat, a félidőre 30-32-es állással mehettünk.

Kovács Ákos kettese nyitotta a harmadik tíz percet, erre egyből jött a válasz a túloldalon Kenez és Garamvölgyi jóvoltából. Nem működött a játékunk, rossz döntéseket hoztunk, pontatlanul játszottunk, Mócsán triplája után már 7 pont volt a vendégek előnye. Kovács hármasával kezdtük meg a felzárkózást, majd Drenovac pontjai után Edwin nevéhez jegyezhettünk először három, majd újabb két pontot. (44-45) Ugyan sokat kellett várni Atkinson Jr. pontjaira is, de a harmadik negyed végén megérkezett az amerikai légiósunk is, ezzel tartani tudtuk az egy pontos különbséget. Végül Frank Áron dudaszós hármasával az utolsó negyedre fordulva átvettük a vezetést. (49-47)

Atkinson Jr. gyors kosarával folytatódott a találkozó, majd Tóth kettesével tartotta magát a vendég gárda. Gulyás Milán is „beszállt a buliba”, nem is akárhogyan, egy remek betörést követően óriásit zsákolt. (53-49) A negyed felénél az egyre jobban játszó Atkinson Jr. megszerezte az ötödik személyi hibáját is, így kipontozódott, helyére Samuel Taiwo érkezett. Az időkérést követően Edwin dobott egy dudaszós triplát, ez kellő lendületet adhatott volna a csapatnak a folytatásra, de a Debrecen elkezdett pontosabban és keményebben játszani, két és fél perccel a végső sípszó előtt Tóth Ádámék ismét egy pontra jöttek fel. (58-57) Nem tudtunk pontot szerezni a következő támadásból, a másik oldalon viszont Mócsán 3+1-es akciója adott reményt a fekete mezeseknek. Edwin huszonötödik pontjával tartani tuduk magunkat, majd Milos Grubor kettesével ismét átvettük a vezetést, az utolsó percre így 62-61-es állással fordulhattunk. Gumbs hármasával ismét fordított a vendég együttes, majd Drenovac két büntetőjével növelni tudták az előnyüket az utolsó másodpercekben. Végül a DEAC behúzta a meccset, a végeredmény 62-69 lett.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%