Have fun...

2018.02.22, 15:26 Kajak-kenu
Embert próbáló szakaszok, zúgók, sziklák és meredek hegyek, amelyek megmászása – kajakkal a kézben – több mint durva feladat: ez a Dusi maraton. Kiszli Vanda a világ legkeményebb kajakversenyének tartott versenyen szerzett bronzérmet, hangolódva ezzel az idei sikerekre.

Vanda 2017-ben párosban maratoni világbajnokságot nyert, egyesben pedig második helyen végzett, szóval a lendület megvolt tavalyról a február közepi dél-afrikai kihíváshoz. A hazai Jenna Warddal két éve a negyedik helyen érkeztek célba a női páros között, ehhez képest sikerült egyet előrelépni.

A táv 120 kilométer a Msunduzi folyón. Az első nap 41 kilométer volt a penzum, ebből 33 km evezés, 8 km futás, a második nap 42 km (39 km evezés, 3 km futás), a harmadik nap 35 km (33,5 km evezés, 1,5 km futás). Nem gyerekjáték...

Ugyan nem volt sok idejük együtt készülni, ugyanis Vanda a verseny előtt másfél héttel érkezett a helyszínre az itthoni téli alapozásból, ennek ellenére ki tudta hozni magából a maximumot.

„Sokkal jobban éreztem magam, mint két éve, tudtam, hogy mire számíthatok. Persze a közben jelentkező fájdalmakra nem lehet felkészülni, de kisegítettük egymást Jennával a verseny közben, teljes volt az összhang, kőkemény küzdelem volt az ellenfelekkel, az elemekkel és önmagunkkal is. Fura is volt, hogy a verseny előtt mindenki az mondta, hogy have fun, nekem ez a három nap inkább suffering volt. Azért volt egy-két versenyen kívüli kaland is, egyszer például a majmok kilopták az összes szendvicset a kocsiból, én vettem észre és nagyon megijedtem tőlük.”- mesélte Vanda.

A páros években páros, a páratlan években egyes versenyt rendeznek.

„Egyesben nem szeretnék ezeken a zúgókon végigmenni, viszont párosban szívesen visszatérnék 2 év múlva.”


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%