Hatodik helyen végzett az U23-as csapat

2012.05.30, 08:01 Kosárlabda


 

Az elmúlt hétvégén rendezték Kecskeméten a férfi U 23-as csapatok országos nyolcas döntőjét. Az ASE csapata az alapszakaszban elért nyolcadik helyezése alapján lett résztvevője a küzdelmeknek.

A versenykiírás szerint csapatunk az első mérkőzését az alapszakasz első helyezettjével a házigazda Kecskemét gárdájával vívta. A papírformának megfelelően csak időszakonként tudtunk méltó ellenfele lenni a hazaiaknak, akik magabiztosan szerezték meg a győzelmet. Így a továbbiakban az 5-8. helyért játszhattunk.

A második mérkőzést a Kaposvár ellen kellett megvívni. A csapatnak több nehézséget kellett elviselni, ugyanis az első mérkőzés után Morgen nem vállalta tovább a játékot, valamint Kovács Ádám nyelvvizsgázott. Ilyen előjelek után egy nagyon szoros mérkőzés végjátékában, egy másodperccel a vége előtt időkérés utáni oldalbedobás szituációból Kerpel-Fronius hárompontos találatával sikerült megnyerni a találkozót.

Az 5-6. helyért az Albacomp együttesével találkoztunk. A csapat  Kovács Ádámmal kiegészülve több esélyt elszalasztva, változatos mérkőzésen három ponttal alulmaradt ellenfelével szemben.

A 6. hely megszerzése után úgy érzem, hogy nincs ok az elkeseredésére, hiszen az alapszakaszban elért pozíciónkhoz viszonyítva két hellyel sikerült előbbre lépni.



1. mérkőzés:

Kecskeméti KSE – Atomerőmű SE
81:59
(21:12, 16:18, 24:17, 20-12)

ASE: Illés 2, Kerpel-Fronius 20/3, Kovács Á. 9, Morgen 15/3, Czinger 2,

Cs: Baki 2, Gyuricskó 3, Berta 4, Novák -, Gomola 2,






2. mérkőzés:

Atomerőmű SE – Kaposvár
68 :65
(21:18, 17:15, 16-8, 14-14)


ASE: Illés 3, Berta 15/6, Baki 10/3, Kerpel-Fronius 28/6, Czinger 5,

Cs: Novák -, Gyuricskó 5/3, Gomola 2,






3. mérkőzés:

Atomerőmű SE – Albacomp
70:73
(20:12, 12:25, 26:18, 12:18)


ASE: Illés 4, Kovács Á. 21/9, Kerpel-Fronius 19/3, Novák 2, Czinger 10,

Cs: Baki 8, Beák -, Gyuricskó 6, Gomola -, Berta -,


 

 

Végeredmény

1. Kecskemét
2. Factum- Debrecen
3. Körmend
4. Pécs
5. Albacomp
6. Atomerőmű SE
7. Kaposvár
8. Zalaegerszeg

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%