Gyors indítások és lepattanók, Albacomp győzelem

2011.01.30, 10:51 Kosárlabda
Kesergésre nincs idő... Jön a következő rangadó!!!

92:74-re kikapott az Albacomp otthonában az Atomerőmű SE a bajnokság legutóbbi fordulójában. Horváth Imre együttese jelenleg 14 győzelemmel és 5 verséggel áll az első osztályú pontvadászatban. A mérkőzést az ASE kezdte jobban, elsősorban Hodges tripláinak köszönhetően. A negyed derekán azonban rendezte sorait a vendéglátó és megfordította az állást. Az első negyedet 26:23-ra az Albacomp vezetett. A folytatásban tovább robogott a hazai egylet, hamar 10 pont lett a felek közt. A piros kékek védekezése meglehetősen szellős volt, míg a támadások akadoztak. Simon Balázs remekül irányította övéit, mellette Hanga, Jones és Hollis termelte a pontokat. Az Atomosoknál mindenki Sales-ben bízott, aki egyedül képtelen volt felvenni a versenyt az ellenfél csapatával. A paksi cserék sem tudtak ekkor segíteni, hiába próbálkozott Morgen, Farkas, vagy Tóth pályára küldésével Horváth Imre vezetőedző. A nagyszünet 56:41-es állása Crocker hárompontosa után alakult ki. A fordulást követően ugyanabban a mederben csordogált a találkozó, mint korábban. Állandósult a 15-20 pontos Albacomp előny, az ASE sehogy sem tudott közelebb kerülni. A vendégeknél Sales cipelte hátán övéit, míg a székesfehérvári alakulat említett játékosai időnként már a látványra is figyeltek. A félidei 15 pontos előnyt a negyedik negyedre fordulva újabb egységgel toldotta meg a Dzunics legénység. Melynek elején a kissé kiengedő kék fehérek ellen kezdett magára találni a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes és 10 pontra faragta hátrányát. Ekkor azonban újított a Simon kormányozta Alba és rátett még egy lapáttal. A végjátékra minden lényegi kérdés eldőlt, így az összes negyedet megnyerve magabiztosan győzött a hazai pályán továbbra is veretlen Székesfehérvár. Albacomp- Atomerőmű SE 92:74.

Albacomp – Atomerőmű SE
92:74
(26:23, 30:18, 19:18, 17:15)

Alba Regia Sportcentrum, 2200 néző
Játékvezetők: Pálla Z., Török R., Farkas G., Ellenőr: dr. Gincsai J.,

Albacomp: SIMON B. 14, HANGA 20, Crocker 12/3, HOLLIS 16/6, JONES 15,
Cserék: Keller Á. 7, Madár 3/3, Bódi 5/3,

ASE: Kovács Á. 4, HODGES 21/9, Winters 4, Körtélyesi -, SALES 29/3,
Cserék: Pavlik 10/6, Morgen 4/3, Tóth P. 2, Farkas -,

Branislav Dzunic: Minden elismerésem a fiuké, akik szívüket-lelküket kitették ezért a győzelemért. Külön öröm, hogy még futotta erőnkből a közönség szórakoztatására is.

Horváth Imre: Sajnos bekövetkezett, amire számítottunk… gyors indítások és lepattanók. Ez lett volna győzelmünk kulcsa. Ezen a napon nem tudtunk megbirkózni ezzel a feladattal. Az Albacompot hazai pályán, helyenként jó játékkal nem lehet legyőzni, ez most így alakult.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%