Gól

2021.09.15, 08:17 Kajak-kenu
Szeptember közepén a csehországi Rasice kapta meg az Olimpiai Reménységek Versenye rendezésének jogát, ahol 36 ország 2004 és 2006 között született versenyzői mérték össze erejüket. Sok fiatalnak ez az első nemzetközi viadala, így tapasztalatszerzésnek sem utolsó ez a minden ősszel sorra kerülő regatta.

Az ASE kajak-kenusai, Kertész Gréta és Juhász István már nem csupán tapasztalatot mentek szerezni, hanem komoly esélyekkel álltak rajthoz.

A 2005-ös születésű, tehát még serdülő Juhász István egy héttel korábban az ifjúsági világbajnokság kenu négyesének tagjaként ért be negyedik helyen, Racicében egy párosszáma volt Lugosi Gergellyel, 500 méteren. Magabiztosan versenyezve, meggyőző fölénnyel kerültek a döntőbe, ahol megalkuvást nem ismerve utasították maguk mögé a nemzetközi mezőnyt!

A 2004-es Kertész Gréta kimaxolta az 500 métert, ami a női mezőny legsűrűbb távja, egyesben, párosban és négyesben is keresztülverekedte magát az előcsatározásokon, majd ebben a sorrendben gyűrközött neki a fináléknak: egyesben egy parádés ezüstöt szerzett, párosban és négyesben azonban csak a hátát nézték az ellenfelek, mindkét számban a győztes egység tagja volt!

Vasárnap ott folytatta Gréti, ahol szombaton abbahagyta, 200 méteren párosban és négyesben is aranyérmet nyert!

Parádés teljesítmény mindkettőjüktől, következhet a megérdemelt pihenő!

Olimpiai Reménységek Versenye

Racice, Csehország, 2021. szeptember 10 - 12.

 

K-2 Női Ifjúsági 200 m A döntő

1.Kertész Gréta, Rugonfalvi Kiss Janka

K-4 Női Ifjúsági 200 m A döntő

1.Kertész Gréta, Rugonfalvi Kiss Janka, Nemes Réka, Szijjártó-Szabó Sára

K-2 Női Ifjúsági 500 m A döntő

1.Kertész Gréta, Rugonfalvi Kiss Janka

K-4 Női Ifjúsági 500 m A döntő

1.Kertész Gréta, Fodor Napsugár, Nemes Réka, Horváth Maja

K-1 Női Ifjúsági 500 m A döntő

2.Kertész Gréta

C-2 Férfi Ifjúsági 500 m A döntő

1.Juhász István, Lugosi Gergely


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%