Garamvölgyi Ákossal teljes a magyar keret

2017.06.15, 07:12 Kosárlabda
A Vasastól érkező magasember egy szezonra kötelezte el magát Pakson.

Mint arról korábban beszámoltunk, Bagó Martin úgy döntött, hogy opciós jogával nem élve távozik a csapattól és máshol folytatja pályafutását. Jan Pavlík szakosztályvezető elmondta, hogy körülnézünk a piacon és felmérjük az elérhető, fiatal magasembereket. Több játékossal is felvettük a kapcsolatot, a választásunk végül az idén a benntmaradást a pályán kiharcoló, ám végül az első osztályban történő szerepléstől visszalépő Vasas játékosára, Garamvölgyi Ákosra esett. A kereken két méter magas, elsősorban négyes poszton bevethető magasember az idei szezonban mérkőzésenként 15 percnyi játéklehetőséget kapott Sárosi Bulcsú vezetőedzőtől, ez alatt pedig átlagosan 4.1 pont és 3.4 lepattanó került a neve melle. A korábban az összes korosztályos válogatottban szerepet kapó játékos az tagja lesz az idén augusztusban megrendezésre kerülő Universiadén szereplő magyar válogatottnak is. Friss igazolásunkkal egy idényre szóló szerződést kötött a klub.

Ezzel teljessé vált a csapat magyar magja, ám természetesen a légiósok leigazolása is legalább ilyen fontos mozzanata a holtszezonnak. Ahogy arról Teo Cizmic vezetőedző beszámolt, a kiválasztás javában zajlik, több kiszemeltet már a helyszínen is megtekintett vezetőedzőnk. Vannak érdekes játékosok, néhányukkal már a puhatolózó tárgyalások is elkezdődtek, ám nem akarunk elkapkodni semmit, szeretnénk minél jobb kerettel nekivágni a következő idénynek. Amint lesz bármilyen újdonság e téren, természetesen beszámolunk ról.

Fotó: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%