Felvették a kesztyűt az Atom Manók az "Óriások" ellen!

2011.11.13, 10:27 Kosárlabda


 

Az idei esztendőben először indítottak előkészítő-mini kosárlabda bajnokságot Szekszárdon Gemenc Kupa néven. A legfiatalabb korosztály képviselteti itt magát, mégpedig a 2001 és után született fiatalok. 11 csapat nevezett a régióból, köztük három paksi. A legfiatalabbak Pálfi Katalin kosarasai, az Atom Manók, akik 2003-2004-2005-ös születésű fiúk.
Úgy indultak neki az első fordulónak, hogy bizonyára két hatalmas "ruhát" kapnak, de tapasztalatszerzésnek jónak bizonyul a versenysorozat.(Többen életük első tétmérkőzésére készültek.)
Ehhez képest nem igy indult mégsem. Két mérkőzést játszottak az Atom Manók. Az elsőn már rögtön az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést és 13:6-ra elhúztak Braun Bálint, Stasszer Zsombor és Körösztös Dániel kosarainak köszönhetően. A folytatásban is tartották magukat a fiatalok és végül magabiztos győzelmet arattak:

 

Szekszárdi Dinócskák – Atom Manók
16:37
(13:6; 4:7; 0:5; 6:6)

Paksi kosárszerzők: Horváth Csongor 7, Apró Richard 7, Körösztös Dániel 7, Strasszer Zsombor 7, Braun Bálint 5, Körösztös Balázs 2, Apró Ákos 1, Horváth Bálint 1,

 

A második összecsapáson, - már a piros mezben játszó ellenfél látványa megrémiszettte az Atom Manókat, hisz hosszában és széltében is szinte kétszer akkorák voltak. De edzőjük bátorságot öntött beléjük és tanácsát megfogadva, miszerint ha kicsik is, de gyorsabbak, igy erre kell építeniük. Bele is húztak az Atom Manók és ők szállították az első kosarakat, az első negyedben vezettek is fantasztikus öröm közepette. Aztán fordult a kocka, a második sora nagyon erősnek bizonyult a Babits Pumának. A harmadik negyedben megint összeszedték magukat a paksiak, de ekkorra már tetemes előnyt szerzett az ellenfél. Küzdeni akarásból azonban jelesre vizsgázott Pálfi Katalin gárdája, csak dicséret illeti a srácokat:

 

Babits Pumák - Atom Manók
62:29
(3:7; 29:0; 5:12; 20:3)

Paksi kosárszerzők: Apró Richárd 9, Körösztös Dániel 6, Horváth Csongor 4, Strasszer Zsombor 3, Apró Ákos 2, Braun Bűlint 2, Körösztös Balázs 1, Szerémi Áron 1,

 

A következő forduló a Gemenc Kupában november 27-én, vasárnap lesz Szekszárdon.

{morfeo 123}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%