Felkészülési mérkőzések a héten

2019.08.26, 11:13 Kosárlabda
A Bonyhád és a MAFC ellen lépünk pályára.

Két felkészülési mérkőzéssel zárjuk le az augusztust: kedden idegenben a Bonyhád, pénteken pedig hazai pályán a budapesti MAFC lesz az ellenfelünk. A csapat augusztus 19-én kezdte a felkészülést Dzunic Branislav vezetőedzővel, Jan Pavlík másodedzővel és Ivan Brankovic erőnléti edzővel. Az első hét viszonylag zökkenőmentesen telt, főként az erőnléti és a sok kontakttal járó védekezési feladatok lettek előtérbe helyezve az ASE Csarnokban. Eilingsfeld János kisebb sérüléssel küzd, azonban a rehabilitációja már elkezdődött, így minden bizonnyal hamarosan folytatni tudja a csapattal a munkát.

Időközben egy új légióst is bejelentettünk, Cleanthony Early az első két felkészülési mérkőzésen még valószínüleg nem fog pályára lépni.

Az edzőmeccsek természetesen továbbra is ingyenesen látogathatóak, várunk szeretettel minden kedves szurkolót!

HAJRÁ ASE!!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%