Ezüstök és bronzok az Ifjúsági és U23 Gyorsasági Magyar Bajnokságon

2014.08.05, 12:15 Kajak-kenu
Arany nélkül, de nem eredménytelenül zártuk a viadalt

 


Szépen csillogó érmek kerültek Paksra az augusztus 2-án és 3-án megrendezett az ifjúsági és az U23 korosztály legrangosabb nemzeti megmérettetéséről, sajnálatunkra viszont ezúttal nem avattak atomos bajnokot a szolnoki Tisza-holtág partján. Pupp Noémi teljesítménye így is egészen kimagasló, hiszen – miután múlt héten a saját korosztályában diadalmaskodott – most az idősebbek között is dobogóra tudott állni a kajak egyesek mezőnyében: 1000 méteren a 2., 4000-en a 3. helyen végzett. Hasonlóképpen Cseh Olivér és Kovács Ákos is idősebbek között szerzett érmet illetve érmeket a négyes kenuk tagjaiként. Persze mindenki elismerésre méltó teljesítményt nyújtott, aki odaért a dobogóra, s bizonyította: ott van az élvonalban, így Fritz Anett, Fritz Marcell, Hanol István Dávid, Huszák Donát, Jámbor Dániel, Koleszár Zoltán és Török Aurél. S nem lenne igazságos, ha nem emlékeztetnénk arra, hogy egy negyedik, vagy akár csak egy döntős eredmény elérése mögött is óriási edzésmunka áll. Szégyenkezni, szomorkodni tehát senkinek nincs oka. Reméljük, legközelebb a versenyszerencse is jobban mellénk szegődik.

Prancz Zoltán

{gallery}2014_08_05_kajakkenu{/gallery}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%