Előttünk a világ

2016.09.14, 07:46 Kajak-kenu
Beindult az ősz, ám a versenyek jó része még hátravan a kajak-kenusoknak. Ezen a hétvégén maratoni világbajnokságra utazik három ASE-s sportoló, utána pedig két fiatal a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén fog lapátot és küzd meg a több mint 25 országból érkező ellenféllel.  

 

A kajakos Pupp Noémi és Kiszli Vanda ma, a kenus Koleszár Zoltán csütörtökön utazik el Brandenburgba, hogy a maratoni világbajnokságon tegyék vízre hajójukat. Vanda az U23-as korosztály világ- és Európa-bajnoki címvédőjeként aranyéremmel búcsúzna el ettől a korosztálytól, hiszen jövőre már csak a felnőttek között tud elrajtolni. Amely nem idegen tőle, ugyanis többször mérette meg magát ebben a mezőnyben, legutóbb, július elején például Európa-bajnoki ezüstéremmel tért haza a spanyol Pontevedrából. A német városban csakúgy, mint két és fél hónapja, mindkét mezőnyben (U23, felnőtt) rajthoz áll.

Pupp Noémi idén síkvízen, 500 méteren négyesben ifjúsági világbajnokságot nyert, ám nem állt le a diadal után, a hosszú távú válogatóversenyen kiharcolta az egyes részvételt a maratoni szakágban is. Brandenburgban bízhatunk benne, hogy tudja növelni világbajnoki aranyai számát.

Koleszár Zoltán első éves U23-asként kenu párosban két döntős evezést is bemutatott a síkvízi Európa-bajnokságon. Ezúttal is duóban, az újpesti Dóri Bence párjaként készül meglepni a világbajnok Dóczé Ádám, Kövér Márton kettőst, illetve a szintén esélyes rutinos spanyol hajókat.

Az Olimpiai Reménységek Versenyére ezúttal nem kell messzire utazni, hiszen Szeged rendezi a rangos viadalt. Vajda Bence 200 méteren kajak egyesben és négyesben, míg a kenus Hodován Dávid 1000 négyesben tör babérokra. A felkészülés jól halad, ugyanis előbbi 3 arany-, míg utóbbi 1 arany- és 2 bronzéremmel zárta a hétvégi Budapest- Vidék összecsapást.

 

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%