Elkezdődött

2008.10.22, 00:00 Kosárlabda
Az október 23-i csendes megemlékezés előtti nap délutánján újra szóltak a dobok, és csattantak a tenyerek a Gesztenyés úton. Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata is megkezdte szereplését a 2008/2009-es bajnokságban. Szerdán a Nyíregyháza vendégeskedett, és mivel a nemzetközi kupákban két tétmérkőzésen is túl voltak már Sitkuék, sejteni lehetett előbbre tartanak, mint a Paks. Az első negyedben ez igazolódni látszott, hiszen 29-20-ra a nyírségiek vezettek az első tíz percet követően, köszönhetően többek közt a nyolc pontot szerző Bookernek.Sabáli mester Gulyás Robi mellett a négy légiósnak szavazott bizalmat a kezdetekben, majd a rotációnak köszönhetően Mészáros, Csaplár-Nagy, és Kiss is a pályára lépett az első félidőben. A forma még idényeleji volt mindkét oldalon, de a második negyedben a hazaiak kevesebbet hibáztak, ennek köszönhetően az összeszedett kilenc pontos hátrányt, egy pontos előnyre változtatták Gosáék a félidei szünetre. A második húsz perc elején Kedzo mellett Nichols is elemében volt, Gulyás messziről is jól célzott, a vendégek viszont csak Trivunovics pontjaiban bízhattak. A második félidőben Williamsék védekezése határozottabb volt, így ha az első tíz perc felett szemet hunyunk teljesen megérdemelten és biztosan – bár ezzel Sabáli Balázs kicsit vitatkozott -nyerte első bajnoki találkozóját az ASE.{mp3}s81024(2){/mp3}Kmézics Zoran a vendégek trénere az „új edző, új csapat” szlogennel magyarázta a vereség okát, amiben lehet valami, hiszen Booker még csak öt napja gyakorolt a társakkal, mikor buszra szállt Paks felé.{mp3}s81024(3){/mp3}Mielőtt sorra vennénk az elő forduló eredményeit, boncolgassuk a témát, hogy a bíztatóan szereplő Mateo Kedzonak mi lesz a sorsa a paksi csapatnál. Távozni szeretne a játékos, de érvényes szerződése van a csapattal.{mp3}s81024(4){/mp3}A vendégek edzője játékosként, és edzőként is dolgozott már a magyar bajnokságban. A Félidő a nyíregyházi trénert az első benyomásairól kérdezte a paksi csapattal kapcsolatban.{mp3}s81024(5){/mp3}Azok a fajta csodák remélhetőleg elkerülik a csapatok amikről Kmézics edző beszélt, bár hallani, hogy Kedzo utódja már megvan, és egy jobb játékos érkezhet a négyes posztra, mint a horvát fiú. Na a hasonló csodákra inkább kiváncsaik lennének a szurkolók a Gesztenyés úton.Atomerőmű SE – Marso Vagép NYKK 82-67 (20:29, 20:10, 22:14, 20:14)Forrás: Fortuna Rádió 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%