Egy lépessel közelebb a bronzhoz

2013.05.24, 19:36 Kosárlabda


 

102:80-ra győzött az Atomerőmű SE a Kaposvári KK ellen a bajnokság harmadik helyéért vívott első, paksi találkozóján. Schmidt Béla együttese így egy lépéssel közelebb került a két nyert mérkőzésig tartó párharc során a bronzéremhez.

A bronzmérkőzés első negyedében alaposan egymásnak estek a csapatok, az Atomerőmű SE és a Kaposvári KK játékosai is a támadórepertoár minden elemét bevetették, többnyire sikerrel, ezért sok pontot láthatott a Gesztenyés úti publikum. A piros kékek közül különösen Körtélyesi volt elemében, aki egymaga 16 egységgel terhelte a KKK gyűrűjét. Odaát Swanston és Hendlein szorgoskodott leginkább. 10 perc után 31:25 állt a táblán. A folytatásban rendezte védekezését az ASE, ami azt eredményezte, hogy folyamatosan nőtt a különbség a csapatok között. A kétszámjegyű differencia nagyjából megmaradt a nagyszünetig. Az Atomosok közül Kovács Ákos, Vojvoda és Tóth Ádám iparkodott, a kék fehérek szekerét Drahos és Dávid húzta. A félidőben 51:43-at mutatott az eredményjelző.

A térfélcsere után továbbra is a fuss és dobj szisztémát alkalmazták az egyletek, a fáradság miatt azonban egyre több hiba csúszott a kivitelezésben mindkét oldalon. A periódusban hullámzó volt az eredmény. Nem sokkal a vége előtt 10 ponttal is vezetett már az ASE, de a KKK visszakapaszkodott, így 69:65-ről kezdődhetett a negyedik negyed. Fekete Ádám serege szívósan küzdött 73:70-nél egy labda volt közte. Az Atom viszont robbantott és állva hagyta riválisát. Schmidt Béla alakulata tetszés szerint érte el a kosarakat, Kovács Ákos, Vojvoda, Eilingsfeld és Tóth Ádám is elemében volt. A vendégek újítani már nem tudtak, így a Levy nélkül felálló hazaiak megérdemelten nyerték meg az összecsapást. Atomerőmű SE- Kaposvári KK: 102:80. A két nyert mérkőzésig tartó sorozatban 1:0 a paksi csapat javára.

 

Atomerőmű SE - Kaposvári KK
102-80
(31-25, 20-18, 18-22, 33-15)
ASE Sportcsarnok
Vezette: Kapitány G., Hegedűs T., Szabó G. (Balogh)

 

Atomerőmű SE: WILLIAMS 13/3, VOJVODA 19/6, Kámán 8/6, KÖRTÉLYESI 24/3, Tóth 10 Csere: KOVÁCS 15/3, Eilingsfeld 10, Idlet 3, Kerpel-Fronius -, Illés -

Kaposvári KK: Dunn 6, Swanston 20/12, Szőke 4, HENDLEIN 16, Spica 10 Csere: Drahos 10, DÁVID 12, Kovács 2, Kiss -

A bronzcsata második felvonását Kaposváron rendezik. Az összecsapás május 26-án vasárnap 17 órakor kezdődik.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%