EB érem 8 év után

2021.04.23, 15:27 Judo
Utoljára Bor Barna egyéniben megszerzett 2013-as felnőtt Európa Bajnoki érmének örülhettünk Pakson és most végre megtört a jég.

Pupp Rékáról már eddig is csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni, de a Liszaboni Európa Bajnokságon bebizonyította, hogy a januárban megkezdett gyönyörű menetelésnek még koránt sincs vége. Réka pályafutása eddigi legkiemelkedőbb eredményével zárta a kontinensviadalt, egészen a bronzéremig jutott.

Többek között az idei teljesítményének köszönhetően hetedik kiemeltként kezdhette a küzdelmeket. Az első fordulóban a horvát fiatal Puljiz, habár komoly junior eredményekkel rendelkezik, mégsem tudta felvenni Réka fordulatszámát és két intés után kopogni kényszerült egy fojtást követően. Ugyancsak földharcban sikerült legyőzni a belga Ryheul-t egy dobás utáni leszorításból és ezzel a győzelemmel 52 kilogrammos kedvencünk bejutott a legjobb nyolc közé. Az EB címvédő, olimpiai ezüstérmes olasz Giuffrida elleni találkozó majd kilenc percig tartott és olyan szinten volt kiegyenlített és mozgalmas, hogy a bíró csak a legvégén kezdte el inteni a paksi judóst. Persze sokan láttuk úgy, hogy az olasz versenyző már korábban kaphatott volna figyelmeztetést passzivitásért, de a nagyobb nevet ezúttal valahogy kevésbé sújtották büntetéssel. Három intéses vereséget követően az izraeli Cohen következett a vigaszágon és igazi érett, taktikai judót láthattunk Rékától, hiszen vazari előnyét tanári módon megtartva jutott el a délutáni döntő blokkba.

A bronzmeccsen az a spanyol Perez Box várta, aki habár előtte áll az olimpiai kvalifikációs ranglistán, de idén már sikerült egyszer legyőzni. Nagyon megijedtünk a meccs elején, mert a spanyol leszorította Rékát és félő volt, hogy elúsznak érmes álmaink. Szerencsére judosunknak kötélből voltak az idegei és kiszabadult. A folytatásban sikerült egy vetődéses kardobásból kiegyenlíteni és jöhetett a golden score. Réka itt sem hibázott és szépen átforgatta ellenfelét egy kontra technikából. Újabb izgalmas percek következtek és a bírók rövid videoelemzést követően megadták az akciót, ez pedig azt jelentette, hogy Braun Ákos tanítványa a harmadik Európa Bajnoki bronzcsatáját megnyerte.

Ezzel Réka nyolc éve nem látott paksi sikert könyvelhetett el és megkoronázta eddigi pályafutását.

Nehéz szavakat találni teljesítményére és felmerül a kérdés, hogy mi jöhet még ezután. Hamarosan világbajnokság, valamint olimpia, és ha folytatni tudja ezt a remek sorozatot, akkor még nagyobb magasságokba juthat, akár néhány hónapon belül!

Köszönjük Réka! Gratulálunk!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%