Nem adta könnyen a győzelmet a Debrecen

2010.11.13, 20:11 Kosárlabda
Nehéz, de értékes győzelmet aratott csapatunk

Az előzetes várakozásoknak megfelelően hatalmas csata alakult ki a feljutó Debrecen és a legutóbbi nagydöntős Atomerőmű SE összecsapásán a Civis város Oláh Gábor utcai Sportcsarnokában. A találkozó elején fej- fej mellett haladtak a felek, mígnem a játékrész végén hat ponttal meglépett az ASE. A második 10 percben tartotta, sőt tovább növelte előnyét a vendéggárda, pontos támadások és jó védekezés jellemezte ekkor Horváth Imre együttesét. A félidő előtt némiképp visszakapaszkodott ugyan a Ráthonyi egylet, de megnyugtató 8 pontos paksi vezetéssel vonulhattak öltözőbe a csapatok. A térfélcserét követően azonban egy sokkal harcosabb Debrecen futott ki, az Atomosok ritmustalanul játszottak. A negyedet 25:16-ra nyerték a vendéglátók, így a legkisebb előnnyel ugyan, de a vezetést is átvették. Sőt, már hat ponttal tartottak előrébb a záró felvonásban, amikor elfogyott az erő, míg a rutinos, több nagy csatát átélt piros kék játékosok újítani tudtak és végül a maguk javára billentették a mérleg nyelvét. A Factum-ból a három légiós teljesített extrán, továbbá Vas és Balogh dicsérhető, míg az Atomosok közül Hodges, Johnson, Pavlik és Kovács teljesítménye emelkedett ki. Factum Sport Debrecen- Atomerőmű SE 86:92. Győzelmével a négyszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes továbbra is a táblázat ötödik helyén áll. 

Factum-Sport Debrecen – Atomerőmű SE
86:92
(21:27, 21:23, 25:16, 19:26)

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 400 néző
Játékvezetők: Hartyáni Zs., Szilas Gy., Fodor A., Ellenőr: Farkas Z.

Factum-Sport: Boros 9/3, Singletary 15/3, Mekongo 17, Kovács I. 5/3, Langford 18/6. Cserék: Vas 13, Balogh 9/3,
ASE: Mészáros 5/3, Pavlik 18/9, Hodges 25/9, Johnson 18, Sales 10. Cserék: Kovács 13/6, Körtélyesi -, Morgen 3/3,
Kipontozódott: Langford 40.

Ráthonyi Tamás:  Az első félidőben rosszul védekeztünk, ezért lógott meg az ASE. Itt még felálltunk, de a végjátékban ismét sok volt a hiba. A második olyan hazai meccsünk volt, ahol nyerhettünk volna.
Horváth Imre: Tudtuk, hogy nehéz lesz. Amikor figyeltünk a védekezésre és a támadásra, semmi gondunk nem volt.
{jcomments on}

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%