Chris Dunn kezében a karmesteri pálca

2015.08.17, 16:22 Kosárlabda
Újdonsült irányítónk neve ismerősen csenghet, három éve kaposvári színekben kápráztatta el a nagyérdeműt, tavaly pedig a Güssing játékosaként csapott össze a mieinkkel.

Zarko Rakocevic és Troy Barnies megszerzése után még két hely volt kiadó a keretben, ez a mai nappal egyre csökkent, miután a klubvezetés egy évre szóló szerződést kötött a 32 éves Christopher Dunnal. A 32 éves, 189 centi magas irányító legutóbbi szezonja elég jól sikerült, az Eurochallenge-ben a második csoportkörbe jutott, valamint osztrák bajnoki címet nyert Güssing gárdájával. A 2012/2013-as idényben a Kaposvár játékosaként már eltöltött egy emlékezetes idényt hazánkban, akkor 19.2 ponttal, 4.4 lepattanóval, 6.5 gólpasszal valamint 2.7 labdaszerzéssel segítette csapatát meccsenként. Az eredmény nem is maradt el, a KKK hosszú idő után eljutott a legjobb négy közé, az eurobasket.com pedig az év játékosának választotta Dunnt, akinek akkori statisztikái IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Ami a 2014/2015-ös szezont illeti, a Güssingben az osztrák válogatott Thomas Klepeisszel kellett megküzdenie a játékpercekért. A nemzetközi porondon 27 perc alatt 11 pont, 3.4 lepattanó, 4.7 assist és 1.4 szerzett labda volt a mérlege, míg a bajnokságban 25 perc alatt átlagosan 13.4 pont, 4 pattanó, 3.8 gólpassz és 1.1 labdaszerzés került a neve mellé, külön kiemelendő a 37 százalékos triplamutatója. A bajnoki döntőben azonban még ezt is megfejelte egy kicsit: 18.3 pontot, 5.3 gólpasszt, 4.3 lepattanót tett a közösbe, amivel a finálé legértékesebb játékosa lett. Csapata 3-1-re győzte le összesítésben a Zepter Vienát, így megnyerte a bajnokságot.

Személyében egy sok csatát megélt, rutinos irányítót igazoltuk, aki amellett, hogy játékintelligenciájának köszönhetően jól ismeri fel a helyzeteket és szolgálja ki a társakat, a magasságát és tömegét is remekül ki tudja használni támadásban és védekezésben egyaránt. Annak ellenére, hogy túl van már a harmincon, tavaly 53 meccset játszott le az osztrákoknál komolyabb sérülés nélkül, ami azt mutatja, hogy jó fizikai állapotban van, és bírja a sorozatterhelést. Dunn jövő héten csatlakozik a kerethez.

Fotó: fibaeurope.com


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%