Bus Iván 2. naplója

2011.11.10, 12:57 Kosárlabda
"...Voja továbbra is lelkes videójáték téren..."

Sziasztok! Eltelt egy hónap, újra jelentkezem. Legutóbbi bejegyzésem óta beindult a szezon országos és nemzetközi szinten is, meccs-meccs hátán, ami elég kimerítő. Ki kell használnunk minden egyes percet, amikor van időnk pihenni.
A bajnokságban már 2 vereséget is begyűjtöttünk, emiatt sokan úgy tekintenek a csapatra, hogy hullámvölgybe van. Ezzel én nem értek egyet. Kecskemét ellen nagyon sokáig dekoncentráltan játszottunk –mellesleg csak két légióssal - , a végén észbe kaptunk, de sajnos már késő volt. Körmend ellen pedig a negyedik negyed közepéig partiba voltunk a végeredmény kissé csalóka. Teszem hozzá Körmendről idén nem sok csapat fog győzelemmel távozni, ebben biztos vagyok. Együttesünkről mindent elmond, hogy a szombati „pofon” után kedden óriásit küzdöttünk és legyőztük a tőlünk esélyesebb Orosz ellenfelünket. Nagy löketet adhat ez a csapatnak, amit remélem kamatoztatni, tudunk majd a későbbiekben. Ez a kedd-szombat játékrendszer merőben meg fogja változtatni az életünket. Sokkal kevesebb idő marad felkészülni az aktuális ellenfelünkből. A tegnapi meccs véget ért, ma túlvagyunk egy átmozgató, kondicionális edzésen, de két nap és újból pályára kell lépnünk a Jászberény ellen, ami egy elég kellemetlen meccs lehet, mert ugyan mi vagyunk az esélyesek, de éppen ezért ellenfelünknek nincs semmi veszítenivalója és teher nélkül fognak játszani. Ezután a mérkőzés után hétfő hajnalban már repülőre is ülünk és utazunk Lettországba. Mondanom se kell mennyire fárasztó lesz ez a 4-5 hét.
A két edzés közti vagy az esti edzés utáni szabadidőmet én mostanság kénytelen vagyok tanulással tölteni, ugyanis a jövő héten érettségizek. Természetesen marad idő a kikapcsolódásra is. Voja továbbra is lelkes videójáték téren. A múlt havi bejegyzésem során nem tértem ki a vele lejátszott meccsek végeredményeire. A partik túlnyomó többségében én kerülök ki győztesként, de előfordult már, hogy vesztettem. :)
Jó dolog még nagyon, hogy bárkihez fordulhatok, bármilyen problémám van és összetartó, jó kis közösségünk van. Sokszor még jóval edzés után is a csarnokba vagyunk. Vagy a pályán dobálunk, vagy az öltözőben szórakozunk, beszélgetünk. Kecskemét utáni meccsünk után volt egy „csapatvacsora” ahová mindenki hozhatta hozzátartozóit. Én is a barátnőmmel mentem és nagyon jól éreztem magam, akárcsak a többiek, a vesztes meccs ellenére is. Szerintem ez is jó példája annak, hogy nincs probléma a csapaton belül és jó a hangulat. Remélem még sok ilyen lesz! Ahogy azt már említettem mostanában tanulással töltöm az estéimet és még van mit bepótolni, úgyhogy most is nekiállok, jövő hónapban jelentkezek, sziasztok!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%