Bronzérem az országos ifjúsági csapatbajnokságon!

2019.11.02, 21:22 Sakk
Dobogón az ifjúsági sakkcsapatunk

Bronzérem az országos ifjúsági csapatbajnokságon!
A Budapesti Műszaki Egyetem Sportközpontjában,. október 26-29. között került megrendezésre a
bajnokság. A hat fős csapatokban minden fordulóban kötelezően szerepelni kellett két lánynak vagy
egy lánynak és egy 12 éven aluli fiúnak. A hét fordulós tornát a Géniusz Tata csapata nyerte 28,5
ponttal a 27,0 pontot szerző MTK és Atomerőmű SE Paks előtt.
Meglepetésünkre egyes kiemeltként kezdtük a versenyt a játékosok Élő átlaga alapján. Az első
három forduló után magabiztosan vezettünk is, többek között a rivális MTK csapatát is meggyőző
arányban 4,5-1,5 győztük le. Sajnos már előre tudtuk, hogy a 4. fordulótól kezdve nem
számíthatunk az első táblásunkra, akinek el kellett utaznia Törökországba, ahol a a 16 éven aluliak
csapat világbajnokságán az első táblán szerepel a magyar válogatottban. Nélküle már voltak nálunk
erősebb csapatok is, így két vereséget is elszenvedtünk az egyiket a későbbi bajnok ellen. A
bronzérem egy remek teljesítmény a fiataloktól, akik végig elszántan és koncentráltan küzdöttek.
Kicsit fáj ugyan, hogy végig az alap csapattal játszva ez egy biztos aranyérem lett volna idén,
megszerezve az ASE 12.! bajnoki címét. Továbbra is a bajnokság egyik legfiatalabb csapata volt a
miénk és a következő két évben még ugyanezzel a gárdával vághatunk neki a cím megszerzésének.
Egyéni eredmények, értékelések a táblák sorrendjében: 1. Krstulovic Alex 3/3,0 pont Alex igazi
vezére volt a csapatnak az első két nap . 2- Losonczi Marcell 6/3,5 Nem volt könnyű feladat az első
táblán pótolni Alexet, de sikerült tartania a tábláját. 3. Tancsa Tamás 7/2,5 Legfiatalabb játékosunk
remekül indult, két csodálatos partit nyert erős ellenfelek ellen, de nem bírta a tempót és a végére
elfáradt 4. Forgács Attila 7/4,0 Attila stabilan megbízhatóan játszott 5.Tóth Nikoletta 7/4,5 Nikinek
a verseny közepén volt egy kisebb megingása. Előtte, utána magabiztosan hozta a pontokat. 6.
Bernáth Bence 7/6,0 pont A legtöbb pontunkat Bence szerezte, veretlenül zárta a tornát. 7. Buri
Petra 1/0 8. Buri Kata 4/3,5 A frissen igazolt tolnai lányok játéka is bizonyítja, hogy az eredmény
„fejben” dől el, a sakknál talán kétszeresen is. Katát az önbizalma több kritikus helyzeten is
átsegítette.

Vidéki Sándor 

csapatvezető