Bravúros győzelem

2011.11.08, 19:44 Kosárlabda
Williams 16 ponttal zárt

83:72-re győzött az EuroChallenge Kupa sorozat D csoportjának első mérkőzésén az Atomerőmű SE. A piros kékek hazai pályán az esélyesebbnek tartott orosz Nyizsnyij Novgorod együttesét győzték le.
Remekül kosárlabdázva, taktikusan játszva, a mérkőzést végig kézben tartva győzött a nyitó játéknapon az Atomerőmű SE az EuroChallnge Kupa D csoportjában. A találkozó előtt Völgyi Péter az ASE trénere is azt hangoztatta, hogy az orosz rivális mind magasságban, mind súlyban a paksi egylet felett áll, ám az edző és tanítványai bebizonyították hátrányból is lehet előnyt kreálni. Az összecsapás első percétől kezdve rendkívül koncentrált volt az Atom, a Novgorod nem találta a játék ritmusát. A hazaiak Vojvoda és Wilson vezérletével érték el pontjaik zömét, míg az oroszok Ignerski és Antonov révén próbálták tartani a lépést. A nyitó szakasz 22:22 lett. A folytatásban szigorított védekezésén az ASE, míg támadásban mindenki hozzátette a magáét. Cole és Morgen hárompontosokkal, Williams és Wilson betörésekből zilálta szét a vendégvédelmet, Tóth Ádám pedig a palánk alatt mesterien dolgozott. A nagyszünetben már 44:31-re vezetett az Atom. A térfélcserét követően tartotta 15-20 pont körüli előnyét a vendéglátó, Zoran Lukic fiainak nem ízlett a paksiak főztje. A vizitálók csak vergődtek a pályán, Ignerski-nél a cérna is elszakadt, akit két alattomos szabálytalanságot követően kiállítottak a játékvezetők. A piros kékek elszántan küzdöttek, de érezhetően fáradtak ekkor. A publikum is érezte mindezt, és egy emberként űzték-hajtották kedvenceiket. A záró felvonás után 63:51-et mutatott az eredményjelző tábla. Az utolsó 10 percben Protic mozgatta övéit a túloldalon, de dobásaikba rengeteg hiba csúszott, míg az ASE okosan lassította a játékot. Sok személyi hibát fújtak a sípmesterek, de rendre csak az egyiket értékesítették a vendégek, a különbség folyamatosan 10 pont körül mozgott. Cole a végén a  legjobbkor rázta meg magát, így a finishez érve eldőlt, az összecsapást a Völgyi sereg nyeri. Az orosz egylet nem tehetett mást, mint gratulálni a győzelmet jobban akaró együttesnek. Atomerőmű SE- BC Nyizsnyij Novgorod 83:72.

Atomerőmű SE - BC Nyizsnyij Novgorod
83-72
(22-22, 22-9, 19-20, 20-21)
Paks, 1200 néző


Atomerőmű SE: WILLIAMS (16), WILSON (13), VOJVODA (16/9), Kámán (2), TÓTH Á.(9) Csere: COLE (19/6), Körtélyesi (-), Kovács (3/3), Morgen (5/3)

BC Nyizsnyij Novgorod: IGNERSKI (15/3), Bremer (9), Paunic (3), ANTONOV (21/6), Panin (9) Csere: Protic (9), Nelyubov (4), Savelyev (-), Pustahvar (2), Stepanenkov (-), Baranov (-)

Kipontózódott: Morgen (37. perc)

Völgyi Péter: Úgy érzem megérdemeltük ezt a győzelmet, nagyon jól küzdött a csapat. A hullámvölgyeinken jó egyéni teljesítményekkel sikerült átlendülni.

Zoran Lukic: Gratulálok a Paksnak. Sok hibával játszottunk, meg kell nézni a statisztikát, nagyon rosszul dobtuk a büntetőket, és a hárompontosokat. Le kell vonni a konzekvenciát.

{morfeo 120}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%