Bor Barna bronzérmes Belgrádban

2009.07.09, 10:55 Judo
Július 1. és 12. között Belgrádban rendezik meg a 25. nyári Universiadét, melyen a különböző egyetemek és főiskolák sportolói mérik össze tudásukat.  Az Universiadék története 1959-ben kezdődött, és a históriás könyvek szerint egy, az olimpiához hasonló sportversenyt szerettek volna létrehozni. Tény, hogy a résztvevő nemzetek számát és a megjelenő sportágak sokrétűségét tekintve az olimpiai játékok után ez a világ második legnagyobb sporteseménye. Idén a szerb fővárosban 140 ország delegálja azt a körülbelül 9 ezer versenyzőt, akik 15 sportágban és 208 számban csapnak össze 12 nap alatt.A fogadalomtétel szövegét Bor Barna és a labdarúgó Méry Rita mondta el. Belgrádban 15 sportágban rendeznek versenyeket, ebből Magyarország tizenkettőben képviselteti magát. A paksi fiúk nem ismeretlenül vágnak neki egy ilyen jellegű viadalnak. Bor Pekingben valós olimpia tapasztalatokkal gazdagodott, Csoknyai pedig a két évvel ezelőtti Universiadét járta meg Bangkokban. A belgrádi Universiade keddi versenynapján Bor Barna bronzérmet szerzett a cselgáncsozók +100 kg-os súlycsoportjában. Bor Barna az elődöntőig szépen menetelt, ott kikapott japán ellenfelétől. A kisdöntőben aztán győzött egy görög ellen, amivel megszerezte a harmadik helyet és így bronzérmes lett.

Július 1. és 12. között Belgrádban rendezik meg a 25. nyári Universiadét, melyen a különböző egyetemek és főiskolák sportolói mérik össze tudásukat.
 
Az Universiadék története 1959-ben kezdődött, és a históriás könyvek szerint egy, az olimpiához hasonló sportversenyt szerettek volna létrehozni. Tény, hogy a résztvevő nemzetek számát és a megjelenő sportágak sokrétűségét tekintve az olimpiai játékok után ez a világ második legnagyobb sporteseménye. Idén a szerb fővárosban 140 ország delegálja azt a körülbelül 9 ezer versenyzőt, akik 15 sportágban és 208 számban csapnak össze 12 nap alatt.

A fogadalomtétel szövegét Bor Barna és a labdarúgó Méry Rita mondta el. Belgrádban 15 sportágban rendeznek versenyeket, ebből Magyarország tizenkettőben képviselteti magát. A paksi fiúk nem ismeretlenül vágnak neki egy ilyen jellegű viadalnak. Bor Pekingben valós olimpia tapasztalatokkal gazdagodott, Csoknyai pedig a két évvel ezelőtti Universiadét járta meg Bangkokban.

A belgrádi Universiade keddi versenynapján Bor Barna bronzérmet szerzett a cselgáncsozók +100 kg-os súlycsoportjában. Bor Barna az
elődöntőig szépen menetelt, ott kikapott japán ellenfelétől. A kisdöntőben aztán győzött egy görög ellen, amivel megszerezte a harmadik helyet és így bronzérmes lett.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%