Beszélgetés a teniszről

2012.10.16, 15:29 Szabadidő


 

Pakson a tenisz élet szervezetten 1981-ben indult. Az ASE, már nem létező külső bitumenes kosárlabdapályán 1980-ban voltak amatőr kezdeményezések, de a szakosztály 1981 februárjában alakult csak hivatalosan.

Storcz János gyönyörű szervező munkája révén a város másik sportegyesülete, a PSE égisze alatt megépült először 3 bitumenes, majd 6 salakos kültéri pálya. A szakosztály végül a PSE egyik meghatározó szakosztályává vált. A sportolók létszáma, az amatőr kezdőkkel együtt ekkor 1981-ben még nem érte el a 30 főt. Ma összességében 170-180 fő labdajátékos látogatja hetente itt a szomszédságban a tenisztelepet.12-en az országos férfi felnőtt OB2-es csapatbajnokságban játszanak, 14-en az ifjúsági országos versenyeken küzdenek. Körülbelül 60-70-en edzenek, mint reménységek az utánpótlás keretben, és nagyon fontos említeni nem utolsósorban a lelkes amatőröket, akik télen-nyáron kijárnak teniszezni körülbelül 70-en hetente. 2005-től a tenisz szezon a teljes évre kiterjedt, megépült a kétpályás, országos versenyzésre alkalmas kemény borítású teniszcsarnok. 2007-től rendszeresen rendeznek ifjúsági korosztályos versenyeket télen itt, és legutóbb, 2011-ben februárban felnőtt férfi-női országos versenyt is.

A Tolna megyei tenisz élet mint létszámában, mint színvonalában gyakorlatilag Pakson a legmeghatározóbb. Az utóbbi 9 évben a legjobb megyei teniszező rangot Klopcsik Diána érdemelte ki, aki egyben 2009-ben Paks város első számú PSE sportolója címmel is büszkélkedhet, de Fábián Ágnes, Kern Ágnes, és a felnőtt férfiak között Barta Attila, Dávid Antall is meghatározó egyénisége a szakosztálynak. Barta Attila vezetőedző egyben elnyerte a PSE legjobb edzője címet a 2011-es évben. Vannak ígéretes utánpótlás játékosaink, Pétersz Donát, Kovács Áron, Kenyeres Ádám személyében.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, kezdőt-haladót, avagy mozogni vágyó anyukát, apukát a tenisztelepen, kérjük látogassátok meg a "teniszmedencét" a nagy medence szomszédságában, szeretettel vár mindenkit a PSE tenisz szakosztály játékos és edző válogatott csapata !

 

- Hány éves korban lehet elkezdeni ezt a sportágat?

- Ezt már nagyon korán el lehet kezdeni 5-6 évesen is. Ki lehet járni labdát pattogtatni, az ütővel ismerkedni. A mozgás szeretete itt alakul ki a kezdő korosztálynál.

- Milyen készségek szükségesek ahhoz, hogy valaki eredményes sportoló legyen ebben a sportágban?

- Fontos, hogy jó gömb érzéke legyen és szeressen mozogni!

- Miben különbözik az amatőr sportoló és miben más az élsportoló edzéseinek száma illetve edzés típusa?

- Az amatőrök inkább lightosabb módon dolgoznak, akik szeretnének versenyezni, azoknak keményebb munkát kell végezniük.

- A szakosztálynak milyen versenye volt mostanában és milyen eredményekkel?

- Éppen most zajlik a salakos pályán kint a Csapat Bajnokság. Ha valaki átlátogat oda, akkor meg is tekintheti a fiúknak a nagy harcait.

- Ez szuper jó lehet biztosan! J Heti hány edzésük van a sportolóknak?

- Ez változó. Attól függ, hogy ki-milyen csoportban van. A kisebbek heti két edzés egy órában körülbelül, a nagyobbak már hetente ötször tudnak játszani.

- Akkor ez már elég sok! Ön hány éve teniszezik és annak idején miért a teniszt választotta?

- Gimnázium után kezdtem el 20 éves koromban és utána folyamatosan –egy kis kihagyás után mikor a gyerekeim születtek J - kint vagyok a teniszpályán.

- Melyik, azaz 1-2 alkalom, verseny, ami emlékezetes a mai napig?

- Mikor Atomkupát nyertem a tanítványommal, Hegedűs Zsuzsival, akkor az nagyon nagy élmény volt Neki is és természetesen Nekem is!!

- Köszönöm szépen és további sok sportsikert kívánok az egész szakosztálynak!

- Én is köszönöm!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%