Bejelentkezés Japánból

2021.07.12, 10:37 Kosárlabda
Eilingsfeld jános és Hermann János is a válogatottal tartott a Nissay kupára.

A japán szövetség meghívására Tokióba utazott a férfi kosárlabda válogatottunk, ahol a karantén után továbbrepültek Okinawa szigetére, hogy részt vegyenek a Nissay kupán. Eilingsfeld János és Hermann János masszőr is a csapattal tartott a hosszú útra, ahol több megpróbáltatás is érte őket. Johny pár mondatban összefoglalta a rövid, ám eseménydús utazást.

Június 30-án indultunk Budapestről és egy 13 órás repülőút után érkeztünk meg Tokióba, ahol 3 napig karanténban kellett lennünk egy hotelben és csak edzésre, illetve a szálloda éttermi részére lehetett mennünk! Három nap karantén után repültünk át Okinawába, ami újabb 2 óra 45 perc repülőút volt. Az itteni szállodában csak a tornán résztvevő négy csapat tartózkodhatott szigorú szabályok mellett, és csak edzésre, illetve a mérkőzések idejére lehetett elhagyni a szállodát. Okinawában három mérkőzést játszottunk a Japánok, a Finnek és a Belgák ellen. Mindhárom csapat top formában érkezett a tornára, már hetek óta együtt készültek, mi azonban "csak" öt napot készültünk együtt a torna előtt. Elsősorban az volt a célunk, hogy mindenki tudjon eleget  játszani, a fiatalokat beépítsük, illetve tudjunk gyakorolni a novemberi világbajnoki selejtezőkre.

Eredmények:

Magyarország - Belgium: 80 - 101
(Eilingsfeld 12/6)

Magyarország - Finnország: 72 - 89
(Eilingsfeld 7)

Japán - Magyarország: 79 - 58
(Eilingsfeld 8/3)

*Fotó: Facebook/Magyar férfi korárlabda válogatott


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%