Kedden negyedszer is bajnok lett az ASE férfi kosárlabda csapata

2009.06.07, 18:59 Kosárlabda
Pécsett a döntő harmadik mérkőzésén 84-70-re nyert a paksi együttes.  Charles Gosa 23 pontos 14 lepattanós teljesítményével kiérdemelte a döntő legértékesebb játékosának járó titulust. Gulyás Róbert 15 perc alatt 13 pontot szerzett és talán a legboldogabb volt a játékosok közül a parketten, a lefújás után.Nemcsak kupagyőztes, immár bajnok is lett a piros-kékekkel. Juhász Sándor is megkönnyezte a győzelmet, újabb arannyal búcsúzott az ASE ügyvezetője, jelen volt mind a négynél. Játékosként ezt csak Mészáros Zalán mondhatja el magáról, ez volt a pályfutása nyolcadik bajnoki elsősége. 2002, 2005 és 2006 után 2009-ben is első lett az atomosokkal. A másik oldalon Ivkovics azóta lemondott, erre már a találkozó végén adott interjújából is következtetni lehetett. Jöjjenek a helyszínen készített beszélgetések.Dzunics Braniszlav játékosként már ünnepelhetett bajnoki aranyat, kedden este edzőként is felért a csúcsra. A védekezésben látta a siker kulcsát.Dzunics Braniszlav{mp3}090604_201_dzunics_bajnok{/mp3}Gulyás Róbert két éve nem titkoltan azért tért haza Paksra, hogy nevelőegyesületével is bajnoki címet ünnepelhessen, ez tavaly nem jött össze, helyette kupaarannyal gazdagodott, de idén ez is sikerült a paksi centernek. Juhász Sándorral egymásba borulva ünnepeltek a találkozó lefújását követően, a 18-as mez „Sanyibá” tulajdona lett. A Félidő "Mit érzel?" kérdésére, Gulyás Róbert válaszolt.Gulyás Róbert{mp3}090604_202_gulyas{/mp3}A Pécs fennállása legjobb eredményét érte el a bajnoki ezüsttel, Sztojan Ivkovics a gratuláció mellett a búcsúról is beszélt.Sztojan Ivkovics{mp3}090604_203_ivkovics{/mp3}A távozás azóta hivatalos. Öt év után távozott Ivkovics a pécsi csapat éléről. Forrás: Fortuna Rádió   


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%