Azt tudtuk, hogy nehéz lesz ...

2009.05.04, 10:45 Kosárlabda
Azt tudtuk, hogy nehéz lesz, s nem is kaptunk mást. 1-1-re állunk két meccs után, a mai összecsapás pedig – valami azt súgja –, döntő jelentőséggel bír majd.Az első mérkőzésen a mieinknek sikerült felőrölniük a szolnokiakat. A nagyszünetig jobbára az Olaj vezetett, volt esélyük a tízpontos fór kiharcolására is, ám Cziczás harmadik hárompontosát már elhibázta 20-27-nél, s ez a kis szerencse felhozta együttesünket. Beindultak Gulyásék, 25-31-ről előbb centerünk zsákolásával átvette a vezetést, majd rápakolva még egy lapáttal 36-31-re megléptünk. 11-0-s rohamunk a második játékrész hajrájában megváltoztatta a mérkőzés képét, s a szünetben néggyel vezettünk. A 3. negyedben is uraltuk a meccset, s tovább növelte győzelmi esélyünket, hogy Jurkunas kipontozódott. Nem találta a ritmust Barro sem, a szenegáli 16 pontjából 12-t büntetőből ért el s csak kettő me-zőnykosarat szerzett. Ez tőle kevés.Persze, mindenki annyit és úgy játszik, ahogyan az ellenfél engedi. Barronak szerdán ennyi jutott. S ha már az egypontosak… A mieink mutatója 24/29, míg a Szolnoké 20/30 volt. Az sem mindegy!Nálunk jól játszott English (18 pont, 9 assziszt), Williams (17 pont, 7 kiharcolt hiba, 6 lepattanó) és a sérüléséből visszatérő Gulyás, aki 18 perc alatt berámolt 14 pontot, lekapott 5 pattanót és kiosztott két sapkát. Az ellennél Ross 22 pontja emelhető ki.Hasonló volt a koreográfia legutóbb Szolnokon is. Vezetett a vendég, azaz mi a 2. negyed közepéig, aztán nagyot fordult a világ: 39-46 után 63-48 állt a táblán, ez a 24-2-es száguldás pedig mindent el is döntött. A szolnoki siker fő letéteményese talán Jurkunas volt: a litván kulcspillanatokban hintette trojkáit. Remekelt – sajnos… – Barro (20 pont, 18 lepattanó, az egyik legfontosabbat 75-69-nél gyűjtötte be, amikor kimaradt egy szolnoki hármas, és ő visszaszedte a támadópattanót) és Ross is (19 pont, 10 assziszt, 7 lepattanó), míg a pontkirály Tutt lett 22-vel (+5 assziszt).A mieink ismét közteherviselést folytattak. Williams, Gosa és Gulyás 17, 16, ill. 15 pontot jegyzett, ám döntőnek bizonyult, hogy English sokáig egyetlen hármast dobott (11 gólpassz mellé), s bár a hajrában hozzátett még hét pontot, de akkor már mindegy volt…Ma jobban kell játszani, mindenkinek hozzá kell tennie a játékhoz azt, amiben jó, s akkor, de csak akkor nekünk lesz két „meccslabdánk”. Bízzunk abban, hogy így lesz, és segítsük ehhez a csapatot! Hajrá, ASE!Forrás: Ziccer 16. szám 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%