Az U12-es csapat is elkezdte a bajnokságot

2016.11.14, 09:55 Kosárlabda
Egy győzelem és egy vereség volt az első hétvége mérlege.

 

  Október 09-én Székesfehérváron kezdődött meg a 2016/2017-es évad a Paksi Harcosoknak is. Ebben az évben 4 lány is játszik a csapatban (még a szabályok lehetővé teszik). Tudtuk tavalyról legnagyobb ellenfelünk várhatóan a fehérváriak lesznek, igaz idén már egyesített erőkkel, hiszen összerakták első csapatnak a tavalyi csoportok legjobb játékosait, és így már jóval erősebbek lesznek. Ez így is lett, a Veszprémi Like csapatát sikerült simán legyőznünk, míg a DKKA Mammutok  minket vertek ugyan olyan simán. Pozitívum volt a mérkőzéseken, hogy az újonnan tanult befutásos játékból már próbáltunk megvalósítani dolgokat, volt tudatosság, de sok volt a pontatlanság és az átadási hiba. A második mérkőzésen a védekezésünk sajnos gyengére sikerült, némi mentség lehet, hogy az elmúlt két hétben sok betegünk volt és sok volt a hiányzó az edzéseken. Sokszor lemaradtunk az emberekről, sok könnyű kosarat kaptunk. A következő novemberi fordulóig ezen sokat kellene javítani. Üde színfolt volt Nagy Roland játéka aki már az első mérkőzésen is igen aktív volt rengeteg lepattanót szerzett mindkét palánknál, és a tavalyi mérkőzésekhez képest még ponterős is volt mindkét mérkőzésen.

 

                 Veszprémi Like – Paksi Harcosok

                                       23 : 60   ( 7:4, 2:29, Bünt.:1:5, 11:15, 2:7 )

 

ASE: Buglyó 14, Kékesi 13, Géringer 9, Nagy R. 7, Pavlik 7, Kajári 3, Takács 2, Sándor 2, Pintér 2, Haaz 1, Bernát ,Haag

                  

                  Paksi Harcosok – DKKA Mammutok

                                      42 : 76    ( 10:23, 10:16, B.:4:3, 11:20, 7:14 )

 

ASE: Géringer 15, Nagy R. 7, Pavlik 6, Kékesi 6, Buglyó 3,Nagy D.2, Kajári 1, Takács 1, Pintér 1, Bernát, Sándor, Szili

 

                                                                                                                    Nagy Gábor


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%